Saskeselyűcsúcs

Tudom, hogy vagy...

2019. november 25. 16:40 - Hegyek Vándora

Tudom, hogy vagy,
Hisz hiányzol.
De élők közt nem lellek sosem.
Elmentél már,
Vagy csak születni készülsz?
Minden szívdobbanás mást üzen.

Nélküled másoktól koldulok: szerelmet.
Mint kaszttalan tévelygek közöttük,
Fürkészve hasztalan idegen lelkük óhaját,
S halmozok árulást árulásra,
Ha félve remélt tekintetük
Áldást vagy pusztító ítéletet ígérő sugarában
Nem te nézel vissza rám.

Tudom, hogy vagy,
Hisz mikor röpke álmaimon
Derengve áthaladsz,
S fénylőbb látomások vékony fátylán át
Illanó csókot adsz,
Közelséged szinte több mint emlék.
De itt, e földön,
Ha szerelmed nem hallatod,
Szívem gyönge gyermek,
S magány hideg ölében verdesi
Tollatlan szárnyait.

Gődény Jonatán

tumblr_n7km2yueq81qcmy8fo1_400.gif

Szólj hozzá!

Felismerés

2019. szeptember 03. 10:56 - Hegyek Vándora

Olykor, ha szívemen a heg megreped,
Mint visszhangtalan sziklák közt:
Kiáltok!
S te, ki barátod megbántani nem mered,
De igazát se látod,
Zavart csöndeddel ezt kérdezed:
Miért felénk?
S én őrjítő szégyenemben ismét azt találom,
Valóbb vigasznak az tűnt megint,
Mit elűzni készülök:
Az álom.

Gődény Jonatán

alom.jpg

Szólj hozzá!

Ha elmegyek

2019. augusztus 27. 15:12 - Hegyek Vándora

Ha elmegyek,
S emberruhám lehuppan a földre,
Porba hull-e a bűn is?
Kő zúzza-e apró rigolyáim,
S az üresség tüze
Felemészti-e tunyaságom?
Mennydörgő hangján a halál,
Ha rám ijeszt,
S testem vissza, a földbe parancsolja,
Elűzi-e azt is, ki fülembe folyton azt súgja:
„Nem mered!”
Utolsó szavammal elillan-e
Elhervadt döntéseim örök társa,
A szégyen?
Ha szívem kihűl,
S lelkem elhagyja ajkamat,
Eltörik-e magány bilincse,
S az otthontalan érzést,
Mi e földre s lakóira nézve egyre csak feldereng,
Mi jó és rossz napom egyaránt átitatja,
Elsodorja-e, szintúgy, a Nagy Sötét?
Kitisztul-e barátok és szeretők távoli, tompa hangja;
S a bölcs szó értelme, mit mindig késve,
Mintegy víz alól hallva észlelek,
Feltárul-e azonnal, teljesen,
Ha mint személy, már nem leszek?
A gyengeségnek, mit akár egy egyszerű gondolat is
Oly kövérre, sűrűre dagaszt,
Lesz-e mersze odalépni,
Hová a Nagy Pusztító vezet?
Lesz-e ott szem, mi látja a Teljest,
Ha önhitt rabszemem fénye végleg elégett,
S nem szúrja már az érzők szívét
Szilánkos szempontok sokasága.
Ha elmegyek,
S gátlásom rácsa elolvad,
S meghal bennem a félő,
Rám köszönt-e,
Minek most csupán vélem magam:
Az élő?

Gődény Jonatán

lonely-man-walking-into-a-foggy-field_hchsjbije_thumbnail-full02.png

Szólj hozzá!

Nem kívánatos

2019. augusztus 20. 16:17 - Hegyek Vándora

Örömbe mártott szívem
Ujjongva repül felétek,
Vége... végre... a kínnak,
S a magány szülte éjnek.
Egyek vagyunk… igaz?
Csak tudnám,
Szemetek miért csillog oly tompán,
Ha itt vagyok.
Bár érteném, miért illan el a kedv oly hirtelen,
S bizalomnak miért csak kihűlt emléke köszön rám,
Ha megjövök.
Miért cseng sértésként fületekben
A baráti szó,
S hogy lehet, hogy nyíltan
Csöndetek közli csak:
„Nem közénk való”.
Egyek vagyunk…
Lábunk egy utat tapos,
S, óh, ha tudnátok,
Senki másra nem gondolok
Ennyi szeretettel.
Mégis, ily elhagyottnak
Nem láttam magam sosem.
Sokszor már szólni sem merek,
S inkább a távolból képzelem magam
Nevető barátok panteonjába,
Mint közelről, ismerős idegenek körébe,
Kik, ha nyílnak is,
Csak félig, félve.
Kő alatt kuporgó bogár is
Nagyobb figyelmet remélhet,
Mint a ti hideg, nyirkos, gyámoltalan gondosságotok erőtlen áhítója.
Ha megtűrtök is, csak tört szívekkel,
S ha hiányom hallatja is csöndjét,
E távolról megidézett kísértet
Mégiscsak kedvesebb jelenség,
Mint a száműzött maga.
Nem vagytok rosszak,
Én se jó,
De kérges szívetek nem érti, nem keresi,
Hogyan kell befogadni,
Miként azt sem,
Hogy közös ösvények ölében,
Hol, ti úgy, mint én,
Isten értelmét vadásszuk:
Miért lelünk folyvást ellentétre.
S az üdv kincseinek kutatása,
Mely számunkra minden áldozatot megér,
Miért botlik el mégis az első homokbuckában,
S a kereső miért gyullad szüntelen haragra
Pont azzal szemben,
Ki vele együtt éppen hogy örök megnyugvást, békét remél
– elviekben.

Gődény Jonatán

shareiq_59a65f3b76323_1504075579_484119.jpg

Szólj hozzá!

A szempontok kétségbeejtő, egyúttal valóságfeltáró sokféleségéről

2019. augusztus 19. 13:07 - Hegyek Vándora

beautiful-buddha-wallpaper.jpg

Kérdem én, van-e személyisége egy híres színésznek, egy hollywoodi sztárnak, egy miniszterelnöknek, vagyis azoknak, akiknek az arcát majdhogynem mindenki ismeri, és akiket kis túlzással a Föld minden egyes lakója valamilyen formában és mértékben megítél, szóval van-e és egyáltalán lehet-e személyisége olyanoknak, akiknek létéről mindenki tud, akiket mindezek ellenére szinte senki sem ismer, jóllehet mindenki ismerni vél, vagy más megközelítésben, tudhatja-e magáról az, akiről mindenki mindenfélét, talán a lehető legellentétesebb dolgokat is feltételezi, hogy kicsoda valójában, meg tudja-e ítélni az, akiről ennyien ennyifélét gondolnak, minden kétséget kizáró tárgyilagossággal, miben is áll az ő egyénisége és egyedisége, hiszen aki ennyire mindenféle, az egyszersmind és leginkább semmilyen, még ha ez a semmi a közönséges rátekintésből nagyon is a valami álarcát ölti magára, ami felvet egy az iméntinél is érdekesebb kérdést, nevezetesen azt, hogy az az illető, akit meglehetősen önkényesen, többnyire öntudatlanul, egymást teljesen kioltó személyiségjegyekkel ruháznak fel, és akit a lehető legellentmondásosabb módon ítélnek meg, létezik-e egyáltalán a maga ténylegességében, hogy ne mondjam: magánvalóságában, merthogy e híresség, hacsak nem akarja magát egész életében abban az önhittségben ringatni, hogy ő egy megingathatatlanul szilárd lábakon álló, beteljesült és további korrekcióra nem szoruló, intakt személyiség, akkor hallgatni fog és hallgatnia kell ezekre a hangokra, amik viszont könnyen olyan képet alkothatnak róla, amire szinte rá sem ismer, és ami a saját magáról alkotott képpel roppant mód nem egyezik, és nagyon jogosan felmerülhet benne a kétely, hogy ha ennyire eltérőek az ő és a többiek személyéről alkotott állásfoglalásai, akkor most vagy ő lát valamit nagyon rosszul, vagy a többiek elméjét zavarta meg valamiféle rendkívül zavarba ejtő kozmikus illúzió, szóval felmerül az általában nem szívesen megfogalmazott, az ember fejében legtöbbször csupán félig tudatosan kavargó kínos kérdés, hogy tulajdonképpen, kiről is beszélnek ezek mind, és hogy van-e neki bármi köze azokhoz a hajmeresztő megállapításokhoz, amiket mások mondanak róla, és ha történetesen van, akkor viszont van-e neki bármi köze ahhoz a személyhez, akivel a maga képlékenysége, homályosan körülhatárolt volta ellenére mindeddig a legszorosabb azonosságban tudta magát, mely kérdés súlyát mi magunk, akik nem vagyunk se hírességek, se miniszterelnökök, is érezhetjük a bőrünkön, amikor a rólunk alkotott, nem hozzánk intézett, de a természet rejtélyes törvényszerűségei folytán hozzánk rendre visszajutó véleményekkel szembesülünk, amik épp annyira tűnnek igaznak, mint amennyire döbbenetes őrültségnek, épp annyira lehetségesnek, mint amekkora képtelenségnek, és hát öntudatlan papucsállatka legyen a talpán, aki nem teszi fel ilyenkor a szükségszerű és már-már metafizikai magaslatokat súroló kérdést, hogy tulajdonképpen „ki vagyok én?”, arról nem is szólva, hogy kik azok a többiek, akiknek lényegét talán épp annyira nem látjuk, mint a saját magunkét, és akik a kíméletlenül rájuk zúduló töredékes meglátások sokaságának – köztük a miénknek – ugyancsak áldozatai, szóval kimondhatjuk-e, hogy ezek az emberek in concreto nem léteznek, vagy, hogy csavarjak egyet a dolgon, épp attól nem léteznek, hogy valamiféle létezőiséggel, magas- vagy alacsonyrendű, megnyerő vagy visszataszító minőségekkel ruházzuk fel őket, és hogy nem ártunk-e nekik és bántjuk őket, nem tagadjuk-e meg és teszünk erőszakot eredeti természetükön öntudatlanul azzal, ha egy megmásíthatatlan ténylegességgel ruházzuk fel őket, ha semmilyenségük ellenére minden áron a valamilyenség csapdáiba és tömlöceibe tereljük őket, sőt, mindezek tetejébe, nem ártunk-e saját magunknak azzal, hogy a dolgokat csak dolgoknak tudjuk látni, s hogy a semmit folyvást ilyenséggel és olyansággal felruházva konstans önbecsapásban részesítjük magunkat, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne olykor érdekes és fontos és szükséges meglátásainknak hangot adni, csakhogy ezek mindig magukon fogják hordozni a tökéletlenség és a részrehajlás és a megosztottság szarvashibáit, de kérdem én, rátalálhatunk-e önmagunkra ezekben az objektivitásuk ellenére is rendkívül elfogult jellemzésekben és minősítésekben, fellelhetjük-e a magunk vélt vagy valós jóságaiban és rosszaságaiban, akik igazán vagyunk, és kedvére lehetünk-e vagy javára tehetünk-e mindenkinek, ha erre szegényes emberi lehetőségeink korlátain belül szeretnénk erőfeszítéseket tenni, szóval, visszatérve az eredeti kérdésemhez van-e vagy lehet-e ezeknek a közszereplőknek személyisége, sőt, lehet-e a te ármánykodásoktól, pletykáktól, megalapozott ítéletektől vagy megalapozatlan vélekedésektől szintén nem mentes lényednek kielégítően körülírható személyisége, létezel-e egyáltalán akként, akinek magadat gondolod, és aminek mások gondolnak, nos erre a válaszom az, hogy igazából nem is ez a fő kérdés, mert ami igazán figyelemre érdemes, az pontosan az, ami ezen a személyiségen túl van, sőt, ami az összes többi, többé vagy kevésbé tévesen bekategorizált személyiségen is túl van, és aminek fontosságára épp ezek az elsőre kétségbeejtő, paradox helyzetek irányíthatják rá a figyelmedet, már ha elég éber és tudatos vagy ahhoz, hogy ne a filmcsillagok és zenészóriások negatív semmijébe mutató örvényét kövesd, ahogy a legtöbbek, akiknek az életben előbb-utóbb szükségképpen megjelenő önismereti válságukat és a „ki vagyok én” egyre erőteljesebben lüktető kérdését illetően nem sikerült kielégítő válaszra lelniük, és akik a lét mesterének rejtélyes noszogatásai ellenére sem képesek észrevenni, hogy az ítéletek és a másokra vonatkozó önkényes gondolatok héjain és burkain és fátylain túl, őbennük ugyanaz a lényeg lapul, mint ami benned, legbelül, és ha léteznek is, ha beszélhetünk egyáltalán a létükről, úgy is mondhatnám, igazi valójukról, csakis úgy és csakis annyiban, amennyiben felismerték és amennyiben te is felismerted, hogy ez az, a mindent átható és mindenkiben közös formán túliság, amivel ők igazán azonosak.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Beszámoló a „hat világ gyakorlata” elnevezésű bön elvonulásról

2019. július 09. 18:16 - Hegyek Vándora

Beszámoló (Budapest, 2019.07.03–06.)

Ezen a blogon már többször beszámoltam általam látogatott szellemi elvonulásokról. A beszámolók egyik célja, hogy összegezzem a magam számára a legújabb tapasztalatokat, a másik, hogy egyre tisztább képet adjak bizonyos szellemi módszerekről és tradíciókról. Az utóbbi évek során többnyire, noha nem kizárólag, a hazai Ligmincha Intézet szervezésében megrendezett bön elvonulásokon vettem részt. A bön egy kevésbé ismert, mindazonáltal a nagy világvallásokhoz hasonló mélységekkel bíró tibeti tradíció, amit nem pusztán tanai, hanem jelenkori képviselői is igazolnak. Ezúttal egy Magyarországra először látogató tanító négy napos elvonulásán vettem részt, és örömömre egy újabb hiteles személyt ismerhettem meg, akinek köszönhetően a bön hagyomány újabb rétegei tárultak fel a számomra.

hat-vilag-01.jpg

Gese Sherab Lödro, az észak-indiai Lishu Intézet vezetője (ez az intézet kimondottan arra jött létre, hogy nyugatiak számára, hagyományos módon adjanak át tanításokat), egy kimért és komoly ember benyomását keltette. Állandó derűt és békét sugárzó jelenlétén és jól felépített tanítási módszerén túl a tanítások elmélyült értőjeként mutatkozott. Az általam korábban megismert tanítókhoz képest a filozófiai vagy metafizikai kérdéseket illetően is nagyobb nyitottságot mutatott, és a válaszait is átfogóbbnak, kielégítőbbnek, meggyőzőbbnek tartottam. Mivel tibeti nyelven beszélt, a fordítás kissé körülményes volt, hiszen a mondandóját először angolra fordították, majd azt egy újabb fordító magyarra. Úgy tapasztaltam, hogy munkatársával, a kissé bolondos természetű, de hagyománya iránt nem kevésbé elkötelezett Szangmo Jangrivel eléggé összeszokottak voltak ahhoz, hogy ez ne okozzon torzulásokat sem a tanítás átadásában, sem a geséhez intézett kérdések visszaadásában, mely utóbbiakat, úgy vettem észre, a nyelvi akadályok ellenére többnyire a lényegénél ragadott meg. (Sherab Lödro ismertette a jelenlévőkkel, hogy a tanítvány a legrosszabbul jár el, ha folyton tesztkérdéseket tesz fel a mesternek, mintegy próbára téve annak tudását, azonban annak láthatóan ő maga is nagy fontosságot tulajdonított, hogy a követő ténylegesen megértse az elhangzottak metafizikai hátterét, és ezt követően értve végezze a gyakorlatokat.)

hat-vilag-02.jpg

A hat világ gyakorlatáról korábban már írtam. 2018 szeptemberében Tenzin Wangyal is ezen a címen adott bevezetést e tantrikus gyakorlatba. Most ennek a tanításnak a bővített, egyszersmind tradicionálisabb formájával találkoztunk. Az eredetileg negyvenkilenc napig végzett, itt csupán négy napra szűkített gyakorlat célja a hat világ (pokollakók, éhes szellemek, állatok, emberek, félistenek, istenek) megtisztítása és a hat világgal összefüggő hat romboló és akadályozó érzelem (harag, ragaszkodás, tudatlanság, féltékenység, gőg, lustaság) feloldása volt. Ehhez részletes vizualizációkat végeztünk, hosszan elnyúló tisztító mantrák éneklése kíséretében, amik alaphelyzetben kissé kimerítőek és megterhelőek tudnak lenni. Az elvonulást követő jelek azonban azt mutatják, megérte a fáradságot. A gyakorlatot követően egy jó értelemben vett kiüresedettséget, békét, elnyugodottságot, negatív érzelmeken való felülemelkedettséget tapasztaltam. Egy olyan felszabadultságot, amit az ember aligha érhetne el lelki problémáinak és hibáinak racionális elemzésén keresztül. A gyakorlat még így is, hogy kevés előzetes tudással rendelkeztem róla, hatékonynak bizonyult. Az ember tényleg úgy érezte, hogy múltbéli negatív tetteinek lenyomatai valamelyest feloldódtak. Ezt a hagyomány szerint bizonyos álmok is jelzik: ha valaki az adott létbirodalommal és romboló érzelemmel összefüggő negatív álmot álmodik, azt jelenti, hogy a gyakorlatot hatékonyan végezte. (A tanítóval meg is osztottam az elvonulás során átélt egyik álmomat, aki, úgy tűnt, ezek megfelelő értelmezésében is jeleskedik.) Ehhez azonban meglátásom szerint elengedhetetlen, hogy a gyakorlatot tudatos jelenléttel, értő módon, erőltetés nélkül, megfelelő spirituális szemlélet birtokában végezzük. Csak néhány példa: a mantra nem csupán mantra, hanem mágikus formula, aminek puszta kimondásával ténylegesen át lehet alakítani a valóságot; a legfőbb istenség (Tapirica, Shenla Ökár) vizualizált képe nem csupán kép, hanem egy valóságosan jelenlévő istenség; a bennünket körülvevő társaság nem pusztán idegenek gyülekezete, hanem tényleges szellemi közösség; a mester nem csupán mester, hanem azon istenség képviselője, akitől maga a hagyomány ered; a legfőbb istenség képében való megnyilvánulásunk ténylegesen isteni képességekkel ruház fel bennünket és így tovább. A módszer hatékonyságába vetett hit nélkül és a körülményeken való túlzott fennakadással az eredményesség is kevésbé várható, de – mondani sem kell – az sem szerencsés, ha az ember materialista berögzültségeit vagy evolucionisztikus tévképzeteit nem képes hátrahagyni.

hat-vilag-03.jpg

Elképzelhető, hogy egyesek számára egy ilyesfajta gyakorlat a szellemi megvalósítás túlbonyolításának tűnhet. Ám jó tudni, e hagyományban egyszerű és bonyolult kéz a kézben járnak. A létbirodalmak, istenségek, csakrák és szent szótagok vizualizálásán, valamint a mantrák éneklésén túl a gyakorlatok hátterében végig ott húzódik az abszolút valóság jelenlétének tudata. Minden egyes vizualizáció a metafizikai ürességből indul ki, és e vizualizációt minden gyakorlat végén a tiszta tudatosság végtelen terében oldjuk fel. Fontos ezt megjegyezni, főleg azok számára, akik ilyen-olyan okokból furcsa szemmel néznek minden gyakorlatra, amik látszólag nem irányulnak közvetlenül a lényegre. A dzogcsen szemlélete, vagyis a közvetlen megvalósítás elve áthatja ezen gyakorlatokat is. A vizualizációk ürességbe való feloldásának módszere jól mutatja, hogy itt koránt sincs szó bizonyos gyakorlatokba való beleragadásról, vagy a közvetett megvalósítástól való végérvényes függésről.

hat-vilag-04.jpg

A másik fő felismerés, hogy egy viszonylag hosszabb elvonulás mennyire meg tudja erősíteni az ember adott hagyománnyal való kapcsolatát. A szó lényegi értelmében vett spirituális beavatás hatékonysága a mai világban eléggé megkérdőjelezhető. Egy olyan korban, amikor a szükséges kvalitások nélkül is szinte bárki hozzájuthat az eredetileg legtitkosabbnak számító tanításokhoz, az ember a beavatás mai érvényét illetően jogosan szkeptikusabb lesz. Azonban még ennek ellenére is tapasztalható, hogy az efféle átadások során mégiscsak bekövetkezik valamiféle beavatás, ha nem is abszolút értelemben, de valamilyen fokon mindenképp. És itt nem számít, hogy mások, akik döntően modern szemlélettel rendelkeznek, és akik a tanítást illetően kevés értést tanúsítanak, miképp élik meg mindezt. Itt az a fontos, hogy az adott személy képes-e elmélyülten viszonyulni ahhoz, amit átadtak neki. Ugyanis nemcsak a hagyomány esetleges torzulása okozhatja az átadás eredménytelenségét: a befogadó szellemi átélésétől is nagyban függ, miként ragad meg egy-egy úgynevezett beavatást. (Az azonban meglehetősen visszatetszést keltő volt számomra, hogy egyesek csak az utolsó nap végére, a rituális átadásra érkeztek meg, mintha a katolikus mise végére beeső, az ostyaosztást megelőző „körítés” iránt érdektelen instant-híveket láttam volna eltérő környezetben.)

hat-vilag-05.jpg

Úgy néz ki, megfelelő hozzáállás esetén ezen a vonalon bőven van még korunkban is lehetőség a szellemi kibontakozásra (mivel a bön sokkal kevésbé elterjedt nyugaton és a sokszor kétesen megítélhető európai tanítók körében, mint például a buddhizmus különféle irányzatai, vélhetően jobban megőrizte integritását is). Ennek fényében remélem, mihamarabb újra hallhatjuk Sherab Lödro tanításait.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Indiánok nyomában (videó)

2019. február 18. 11:33 - Hegyek Vándora

38173153_866585170203863_4985498887876771840_n.jpg

„Meg kell értenünk, hogy minden a Nagy Szellem (Vakan Tanka) munkája. Tudnunk kell, hogy minden dologban Ő van; a fákban, a fűben, a folyókban, a hegyekben, minden négylábú állatban és szárnyas lényben; de amit még fontosabb megértenünk, hogy Ő egyszersmind mindezen dolgok és emberek felett áll.”

Fekete Jávorszarvas (In: Harry Oldmeadow: Black Elk, Lakota Visionary. 2018, World Wisdom, 19. o.)

„Azt mondtuk, az alacsonyabbrendű teremtmények az emberhez képest töredékesek, nem teljesek; de nem csupán ezzel az „esetleges” aspektussal bírnak, mely lehetővé teszi az ember számára, hogy megölje és táplálékként hasznosítsa őket, hanem létezik egy „esszenciális” aspektusuk is, egyrészt konkrét szimbolizmusuknak, másrészt „elsőbbségüknek” köszönhetően: teremtésük megelőzvén az emberét, képesek megnyilvánítani valamit az Isteni Eredetből, és ez az a szempont, mely megköveteli tiszteletüket; eme transzcendens aspektus alapján történhet meg az indiánok világában, hogy a Nagy Szellem szívesen nyilvánítja meg magát állatokon és növényeken keresztül, vagy éppen a Természet nagy jelenségei, a Nap, a szikla, az ég, a föld által. A Nagy Szellem sokszerű manifesztációja a szimbolizmus és az égi tett szempontjából ekvivalens a Nagy Szellemmel; a dolgok önmagukban nem misztériumok, hanem misztériumok megnyilvánulásai, és a Nagy Szellem, avagy a Nagy Misztérium, szintetizálja őket transzcendens Egységében.”

Frithjof Schuon: A Szűz Természet metafizikája. In Ars Naturæ, III–IV. évf. (Szeged) 5–8. sz. (2012–2013) 249. o.

„(…) a mi vérünkből, a sziú nemzet véréből lett a kő, melyből a szent pipa készül. Mert ez a pipa mi magunk vagyunk. A szára a mi gerincünk, a feje a mi fejünk. A kő a mi vérünk, vörös, akár a bőrünk. A pipa öblének nyílása a mi szánk, és a pipából felszálló füst a mi lélegzetünk, népünk láthatóvá vált lehelete.

Amikor ott állunk földnagyanyánkon, imádkozva, szent pipánkat az ég felé emelve, szára hídként köti össze a földet a saját testünkön keresztül az éggel, Vakan Tankával, a nagyapa-szellemmel. A pipát szent vörös fűzfakéregdohánnyaé tömtük meg, minden egyes morzsája a föld egy-egy lényét képviseli. A Nagy Szellem minden teremtménye, az egész világegyetem benne van a pipában. Az imádság pillanataiban mindannyian ott vagyunk benne. Ez a hatalmas érzés gyakran úgy megráz bennünket, hogy elfog bennünket a sírás, könnyezve nyújtjuk a pipát a felhők felé.

A mi szent pipánk! (…) A pipa a mi legszentebb értékünk. Egész hitünk a pipából ered. A szent pipa minden szertartásunk szíve, bármennyire is különbözzenek egyébként a szertartások egymástól.”

Lame Deer, John Fire – Richard Erdoes: Sánta Őz a sziú indián sámán. 2. kiad. Budapest, 2006, Filosz, 250. o.

„Mivel intenzíven foglalkoztak a természet formáival, vallásuk kapcsán az indiánokat vagy panteistáknak, vagy bálványimádóknak, vagy teljesen vadaknak festették le. Aligha szükséges a két utóbbi fogalomra reflektálni, ám a panteizmus – ami azonosítja Istent és a megnyilvánult formákat – finomabb vádja tisztázást igényel. (…) Habár a természeti formák tükrözhetik a Nagy Szellem aspektusait, és végső soron nem lehetnek mások, mint a Nagy Szellem, ­mindazonáltal nem azonosíttatnak azzal, »aki részek nélküli«, és aki transzcendens egységében felette áll minden partikuláris, teremtett formának. Az indiánok ezért nem nevezhetők panteistának, ha a kifejezést szokásos formájában alkalmazzuk.”

Joseph Epes Brown: Az észak-amerikai indiánok szellemi öröksége. Tradíció évkönyv, 2004, 214–215. o.

Szólj hozzá!

A hat világ bön gyakorlata

2018. szeptember 30. 16:53 - Hegyek Vándora

Gondolatok Tenzin Wangyal újabb hazai látogatása (2018.09.7–9.) kapcsán

shenlha.jpg

Senlha Ökár

Idén szeptemberben Tenzin Wangyal ismét Magyarországra látogatott, hogy a hat világ bön gyakorlatával kapcsolatban néhány instrukcióval szolgáljon a hazai érdeklődők számára. Jó apropó ez ahhoz, hogy újból elmélyedjünk az ilyen és ehhez hasonló események létjogosultságán és azok spirituális hatékonyságán.

Lássuk először, mi is volt a hétvégi tanítás tárgya. Ismeretes, hogy a bönben és a buddhizmusban a világegyetemet hat alapvető létbirodalomra osztják. Alulról felfelé haladva ezek a következők: pokoli lények (szkt. naraka; tib. dmjal ba), sóvárgó szellemek (preta; ji dvagsz), állatok, emberek, félistenek (aszura; lha ma jin) és az istenek (deva; lha) világa. Mivel a szamszárán belüli dolgok még a legmagasabb szinten sem teljesen tökéletesek, mindegyik birodalom megfeleltethető egy alapvető negatív érzelemnek. Szintén alulról felfelé haladva, ezek a következők: harag, sóvárgás, nemtudás, féltékenység, gőg, lustaság. Noha a tradíció ezeknek a világoknak objektív valóságot is tételez, a szóban forgó gyakorlat lényege, hogy azokat a minőségeket, amiket ezek reprezentálnak, saját magunkban ismerjük fel, majd miután ezt megtettük, dolgozzunk velük. A létbirodalmakkal megfelelésben álló negatív érzelmek elutasításával az ezen világok iránti ragaszkodást is elutasítjuk, így a szamszárából való felszabadulási törekvésünknek részletesebb, gazdagabb, átfogóbb formában adunk hangot, más szóval, az önmagában sokszor absztrakcióba hajló metafizikai irányulásunkat megfogható módszerrel ruházzuk fel.

preta.jpg

Sóvárgó szellem

A megszabadulási folyamat két fő részből áll. Az egyik, hogy vizualizáljuk Senlha Ökár istenséget, az egyetemes buddhát (aki a buddhizmusban többek közt Vadzsraszatvával feleltethető meg), elképzeljük, hogy megtisztít, majd beavat minket saját felébredett természetébe, ezt követően pedig eggyé válunk vele. A második rész, hogy immár Senlha Ökárként meglátogatjuk egyesével a létbirodalmakat, és hasonló módon, ahogy korábban az egyetemes buddha tisztított és áldott meg bennünket, felszabadítjuk ezen birodalmak lényeit. Ezzel együtt pedig az adott világgal megfelelésben álló emóciók utolsó gyökerét is elvágjuk magunkban. Mindezt különféle vizualizációk és mantrák kíséretében tesszük.

Ahogy azt a tanítótól már megszokhattuk, világosan és érthetően mutatta be a gyakorlatot. Viszonylag egyszerűen, úgy, hogy az a kezdők számára is érthető legyen, de anélkül, hogy ez a téma mélységének a rovására ment volna. A hangsúlyt nem annyira a kifejtésre helyezte, mint inkább arra, hogy átadja a szellemi gyakorlás mint olyan alapvető hangulatát. Ezen a hétvégén döntően a három alsó létbirodalommal kapcsolatos emóciókkal foglalkoztunk (ellenszenv, ragaszkodás, nemtudás), aminek az az oka, hogy a jelenkori embert leginkább ezek kötik gúzsba.

pokol.jpg

Pokol

Többeket zavarhatott, hogy a tanítások magyarázatakor Tenzin Wangyal túlzottan a lelki síkra koncentrált, és hogy doktrínálisan nem adott egy olyan átfogó rátekintést, amit a bön vagy a konkrét gyakorlat iránt mélyebben érdeklődők igényeltek volna, ám aki túl tudott ezen látni, annak lehetett tanúja, hogy a metafizikum más módon ugyanúgy utat tört magának egyfajta erő, áldás, szellemi influencia formájában. A mester és a hagyomány jelenlétének, valamint a közösen végzett gyakorlatoknak megtisztító, átalakító hatása volt. Ha nem is teljesen, magasabbra emelt, egy árnyalatnyit új emberré tett. Magam is meglepődtem, mennyivel megértőbb, együtt érzőbb, nyugodtabb lettem a gyakorlást követő napokban. Nem állítható, hogy ez már egy magas szellemi eredmény, de az ilyesfajta lelki tisztulás mindenképpen nyitottabbá teszi az embert a magasabb megtapasztalásokra is.

Ezen még az sem tudott rontani, hogy az ilyen eseményeken rengeteg a nem értő és a zavaros motivációjú látogató. Érdemes a túlzott kritikai hajlamot félretennünk velük kapcsolatban, ha a bosszankodáson kívül más élményekre is nyitottá szeretnénk válni. Sok múlik azon, hogy mi hogyan tudunk rátekinteni dolgokra, és a körülményektől azért nem lehetetlen eltekinteni. Nem megoldhatatlan kivitelezni, hogy a körülöttünk ülő társaságra, legalább a gyakorlás erejéig szellemi közösségként tekintsünk, még ha valahol tudjuk is, hogy ez nem állja meg a helyét minden további nélkül. Felfokozza a gyakorlásunk erejét, ha rajtuk keresztül mégis meg tudjuk idézni a szangha ideáját. Ez a hozzáállás egyébként pontosan a most ismertetett gyakorlattal is összefüggésben van, melynek segítségével elvileg nemcsak a személyesen bennünk működő emóciókat oldhatjuk fel, hanem azt is, ami mások lényegi természetét homályosítja el. (Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy bármilyen minőséget felmutató tanító és közösség felkeresése érvényes lenne.)

tenzin-wangyal.jpg

Összességében ismételten az volt a benyomásom, hogy az, aki nem vár többet egy ehhez hasonló hétvégi tanítástól, mint amit az a lehetőségekhez mérten adni tud, igen hasznos tapasztalatokat szerezhet. Az új ismeretek elnyerésén és a meglévő tudás megerősítésén túl magába szippanthatja egy hagyomány jellegzetes, szellemi erőktől áthatott illatát, ami nemcsak értésbelileg, hanem érzésbelileg is egy újabb szintre emelheti, továbbá megújult lendületet adhat a gyakorlásának.

Jövő nyáron az indiai Lishu intézet mesterei fognak hazánkba látogatni, ahol többnapos elvonulás keretében lehetőséget biztosítanak ugyanezen gyakorlat még alaposabb megismerésére. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Megjegyzések a dzogcsen előkészítőkhöz

2018. augusztus 26. 21:10 - Hegyek Vándora

dzogcsen15.jpg

A jelen írásban néhány észrevételt fűzök a tibetiül ngöndrónak nevezett, kilenc részből álló dzogcsen előkészítő gyakorlathoz. (E kifejezés pontos jelentése: „megelőző”, „valami előtti”.) Egyfajta metafizikai értelmezésről lesz itt szó, azzal a céllal, hogy a nyugati gyakorló ezen keresztül jobban meg tudja ragadni a szóban forgó rítusok lényegét. Általános tapasztalat, hogy a keleti tanítók, ilyen-olyan okokból, nem mindig mutatnak rá kielégítően egy gyakorlat metafizikai értelmére, azonban ha rá is mutatnak, a követők nem igazán veszik a fáradságot, hogy elmélyedjenek rajta. Ennek hiányában viszont a rítusok végzése egy öntudatlan és ebből következően eredménytelen folyamat marad. Mi a bódhicsitta? Miért kell menedéket vennünk? Mi a célja a bűnök megvallásának és a mandala felajánlásnak? Mi a guru-jóga voltaképpeni értelme? Ha érdemben részt akarunk venni a műveletekben, ezek felett nem lehet néhány egyszerű közhely kíséretében továbbsiklanunk.

Eddigi ismereteim alapján az, hogy pontosan mely kilenc elemből áll ez a gyakorlatsorozat, tanítótól, hagyományvonulattól függően mutathat árnyalatnyi eltéréseket, de lényegében ugyanazokat tartalmazza (én itt a Choe-khor Tshang Rinpocse által 2018-ban Magyarországon ismertetett változatot követem):

1) bódhicsitta (szemkje)
2) menedékvétel (kjabdro)
3) vallomástétel (shakpa)
4) mandala felajánlás (mandal bulva)
5) guru-jóga (lame naljor)
6) leborulás (kumcag)
7) szalevö mantra
8) matri mantra
9) dutriszu mantra

A gyakorlat kiegészül még a guru-jóga imával, a kilenc tisztító légzéssel, a végén pedig a felajánlással (ngomon), valamint az előkészítő előkészítőjével, a „négy gondolattal, amely megfordítja a tudatot”.

0. a. Négy gondolat, amely megfordítja a tudatot: Induljunk a legelejéről. Ahhoz, hogy a folyamatban kellő intenzitással vehessünk részt, ismernünk kell az ember alapbeállítódását megfordító négy gondolatot, és el kell mélyednünk azokon. Ez ad tüzelőanyagot a gyakorláshoz, és az alábbi igazságokat tartalmazza: a) az élet állandótlan – áthatja a születés és a halál körforgása; b) az élet szenvedés – áthatja a beteljesületlenség tapasztalata; c) az életet átszövi az ok-okozatiság törvénye – az életünk a tetteink minőségétől függően alakul; d) az emberi élet kitüntetett – itt és most kell törekedni a végső szellemi állapot megvalósításra.

Ezek egy szellemi ember számára evidens igazságok, de vajon magától értetődők-e egy megpróbálóbb szituációban is? Vajon tudjuk-e továbbra is tételezni, hogy minden állandótlan, amikor elemi erővel tör ránk a harag, a bánat vagy az irigység, és az az érzésünk, mintha örökké akarna tartani? A jövőnket buzgón tervezgetve tudatában vagyunk-e továbbra is, hogy a kívánt beteljesülést, szenvedésünk megszűnését, az ok-okozatiság hálójából való vagy a halál előli megszabadulást ez nem hozza el? Nos, nem feltétlenül, éppen ezért kell ezeket minél alaposabban és minél többször körüljárni, hogy végül egy pillanatra se feledkezzünk meg róluk.

Az emberi élet kitüntetettségének buddhista és bön megközelítése külön magyarázatot igényelhet. Ezen tradíciók világképében a végső megvalósítottság tekintetében az ember kedvezőbb helyzetben van minden más szanszárát benépesítő lényhez, még az istenekhez képest is. Rengeteg érvet sorolnak fel, miért is olyan nehéz embernek születni, és miért jár annyi előnnyel. Azonban ez elsősorban inkább módszertani megoldás. Itt nem az emberi állapot indokolatlan felmagasztalásán van a hangsúly, sokkal inkább azon, hogy használjuk ki az itt és most adta lehetőségeinket. Nem arra kell büszkének lennünk, hogy emberek vagyunk, és emberként bizonyos tekintetben még az isteneket is felülmúljuk, hanem arra, hogy szellemi értelemben nem vesztegetjük el az időnket. Ha kitüntetettnek gondoljuk a jelenlegi emberi inkarnációnkat, talán hajlamosabbak leszünk jobban megbecsülni azt, és kevésbé esünk bele a szellemi tétlenség hibájába.

dzogcsen05.jpg

A létesülés kereke, középen az ellenszenvet, a ragaszkodást és a nem-tudást jelképező kígyó-, kakas- és disznófejű kimérával (részlet)

0. b. Guru-jóga ima: Minden gyakorlás az oltár vagy a mester előtti háromszoros leborulással, majd a guru-jóga ima háromszoros elismétlésével kezdődik. Az ima a végső valóságot reprezentáló mester invokációjával indít, aki mintegy jóváhagyja és támogatja a gyakorlást. Az ima utolsó sora végül tudatosítja a törekvőben, hogy ez a végső lényeg ő maga. Ez utóbbi megállapításra még a későbbiekben visszatérek, amit kimondottan fontos lehet ismernie azoknak, akik gyanakvóan távolságot tartanak minden olyan gyakorlattól, ahol elsőre úgy tűnik, mintha egy külső isten imádatáról lenne szó.

dzogcsen08.jpg

0. c. Kilenc tisztító légzés: A tibetiek úgy tartják, hogy a testben három fő szubtilis csatorna helyezkedik el. Ez a három fő csatorna szennyezett, ami egy egyszerű (itt most nem részletezett) légző gyakorlat révén megtisztítható. A megtisztítás után megszabadulhatunk a három úgynevezett gyökérméregtől, az ellenszenvtől, a ragaszkodástól és a nem-tudástól, és így nyitottabbakká válhatunk a gyakorlat későbbi részeinek pozitív hatásaira. Mi az alapvető probléma ezekkel a mérgekkel? Az, hogy egy kettősségen alapuló szemléletből következnek. A harag is és a ragaszkodás is azon alapul, hogy azt gondoljuk, van valami rajtunk kívülálló, amitől meg kell szabadulnunk, vagy amit magunkévá kell tennünk. Az ellenszenv azonban jogtalan, mert a végtelen tudat tiszta terében mindennek megvan a maga helye. Végső soron minden tudati valóság, minden én magam vagyok – ostobaság lenne megválni akarnom attól, amivel maradéktalanul azonos vagyok. A ragaszkodás szintén jogtalan, mert abból a tévképzetből indul ki, mintha nem lenne már minden eleve az enyém. Mindent a tudat (a tudatom) teremtett, ebből következően a vágyott dologgal, amit meg akarunk szerezni, amihez kötődünk, már kezdettől fogva, elválaszthatatlanul egyek vagyunk. A nem-tudás pedig azon a tévedésen alapul, hogy azt hisszük, a testi, személyes, individuális állapotunk az, ami a mi tulajdonképpeni, végső természetünk. A három csatorna megtisztításával ily módon egy újabb módszert kapunk, ami a végső valóságra centrálja a tudatunkat. Azonban ehhez mélységeiben tudnunk kell, miért problémás ezen emóciók megléte bennünk. A harag rossz dolog, mert ártunk vele másoknak, de érdemes ismernünk a mélyebb okokat is, amiért az elutasítandó – csak így lehetséges ténylegesen kihúzni a kígyó méregfogát.

dzogcsen01.jpg

A három fő szubtilis csatorna

1. Bódhicsitta: Talán nincs még egy olyan szinten félremagyarázott fogalom a buddhista irodalomban, mint a bódhicsitta. Noha ez a szó „felébredett tudatott”, illetve az arra való törekvést jelenti, rendszerint kizárólag a szeretettel, az együttérzéssel, mások megsegítésével kötik össze. Természetesen a bódhicsittának mint általános szellemi attitűdnek ez is része, azonban nem mindegy, milyen okból a része. A mások fájdalma iránt érzett részvét, a mások boldogsága miatt érzett öröm, a részrehajlásmentes szeretet metafizikai célja, hogy felismerjem: nincs semmi, ami tőlem különálló lehetne, nincs semmi, ami független lenne tudatom végső valóságától. A szeretet gyakorlása a tudat egységének megtapasztalásához, másokkal való azonosságom, illetve mások önmagamkénti felismeréséhez, ily módon a bódhicsitta eléréséhez vezet. Itt megint inkább egy módszertani, semmint szó szerinti megközelítésről van szó, főleg abban az esetben, amikor arról beszélnek, hogy az a legérdemtelibb hozzáállás, ha mindenki mást magam elé engedek a felébredettség útján, mielőtt magam is belépnék a nirvánába. Az ilyesfajta, egyfelől túlzónak, másfelől meglehetősen szentimentálisnak ható megfogalmazások valójában azt a felismerést szolgálják, hogy – a bennem lévő szeretet felfokozásával – a tudati lét egyetlen mozzanatát se tételezzem olyanként, ami tőlem különálló lenne.

Még egy szempont miatt szükséges ezt az attitűdöt kimunkálni magunkban, mégpedig a guru-jóga hatékony elvégzése érdekében. A vizualizáció révén megjelenített szellemi mesterre csak abban az esetben tudunk úgy tekinteni, mint aki minden akaratával a mi megvilágosodásunkért tesz erőfeszítéseket, ha előzetesen már nyilvánvalóvá tettük a magunk számára, hogy létezhet efféle túlcsorduló jóság. Ezzel a kérdéssel még a későbbiekben részletesebben is foglalkozunk.

dzogcsen16.jpg

2. Menedékvétel: Általában három dologban szokás menedéket venni: a buddhában, a dharmában és a szanghában. Menedéket veszünk, vagyis tudati támasztékként használjuk a buddhát, a felébredettek felébredettjét reprezentáló mesterünket. Jelenléte támogat és védelmez bennünket, megerősít a spirituális célunkban, és példát mutat: mindaz, amire törekszünk, lehetséges. Menedéket veszünk minden lényben, aki valaha is elérte a felébredettséget, és mindenkiben, aki a végső célra törekszik: megerősítenek bennünket, hogy jó úton járunk, és hogy van értelme munkálkodásunknak. Menedéket veszünk minden szent tárgyban, helyben, szövegben, tanításban, amelyek a végső célhoz irányítanak bennünket. Tudatosítjuk, mennyi minden utal a világban Istenre, illetve a felébredett állapotra. A bönben egy negyedik dologban is menedéket vesznek: a tíz irány buddháiban. Ennek pontos hátterét nem ismerem, de nem elképzelhetetlen, hogy a következőre utal: a dzogcsen szellemiségében, mely szerint minden tudati jelenség egylényegű, végső soron akármiben menedéket lehet venni. Minthogy minden a tiszta tudat kiáradása, minden a tiszta tudat nagyságát dicsőíti, nincs, ami ne funkcionálna abszolútum emlékeztetőként: a legmagasabb szinten bármiben menedéket lehet venni.

Ez a gyakorlat a szellemi céljainkba vetett bizonyosság megerősítését szolgálja. Sok olyan pillanat lehet a szellemi életünkben (tanítók, szellemi barátok távolléte, megpróbálóbb időszakok), amikor felüti a fejét bennünk a kétség. Ez a módszer újra emlékeztet bennünket törekvésünk nemességére és jelentőség teliségére. Jó, ha ezekről konkrét tapasztalatunk is van: milyen minőségekkel rendelkezik egy mester; milyen egy valódi szellemi közösség; ismerünk-e olyan helyeket, rendelkezünk-e olyan tárgyakkal, melyek szentséggel áthatottak? Ezek nélkül fennáll a veszélye, hogy túl absztrakt képet jelenítünk meg magunknak, így nem lesz elég hatékony a módszer.

Itt ismételten a végső célra hegyezzük ki a tudatunkat. Sőt, bizonyos tekintetben már ez is az abszolúttal való egyesülés egy formája. (A hagyományon belül a három menedéknek vannak ezoterikusabb értelmezéseik is, amelyek még nyíltabban irányulnak az önnön végső lényegünkkel való azonosulásra.)

dzogcsen04.jpg

Bön menedékfa (részlet)

3. Vallomástétel: A bűnök megvallása a megtisztulást szolgálja. A megtisztulás pedig a spirituális influenciák befogadására tesz bennünket alkalmassá. Általános emberi vétkeinket is beismerhetjük, ám itt is érdemes metafizikai síkon maradni. Legnagyobb bűnöm az – hiszen minden további ebből következik –, hogy egy lehatárolt individuális állapottal azonosítom magam, és, ezzel párhuzamosan, rengeteg olyan pillanat van, amikor megfeledkezem önnön emberfeletti lényegemről, és arról, hogy felé törekedjek. A megvallás után ígéretet kell tennünk, hogy ez soha nem fordul elő többet. Még ha eleinte ezt nem is tartjuk lehetségesnek, az ígéret vagy az eskü mágikus kötelező erején keresztül jobban fogunk igyekezni, hogy tartsuk magunkat ehhez.

dzogcsen14.jpg

4. Mandala felajánlás: El kell készítenünk vagy kéztartással, szimbolikusan fel kell mutatnunk egy mandalát, amit a rítus során felajánlunk. Ez a mandala az egész világot reprezentálja, az emberfeletti és az emberalatti létbirodalmakkal együtt. Ebben a gyakorlatban feláldozom az egész szanszárát önnön felébredésem oltárán. Más megfogalmazásban, megerősítem azt a döntésemet, hogy lemondok a világi érvényesülésről, partikuláris céljaimról, a világi énemmel való azonosságról, és tevékenységemet valódi önmagam megismerésére fordítom maradéktalanul.

dzogcsen07.jpg

5. Guru-jóga: A gyakorlatsorozat központi része a guru-jóga, mely során imagináljuk a tökéletes buddhaságot reprezentáló mesterünket (vagy, ha nincs ilyen, az adott hagyomány egy központi alakját), ahogy fölöttünk helyezkedik el, velünk szemben a végtelen égen, és először megtisztítja a három felső csakránkat (homlok, torok, szív), majd megáldja azokat. Itt egy beavatási folyamat vizualizálásáról, illetve, amennyiben konkrétan is részesült ilyenben valaki, megismétléséről, újbóli átéléséről van szó. A mester testben (homlok), beszédben (torok) és tudatban (szív) – ami némi hasonlóságot mutat a test-lélek-szellem hármassággal – beavat minket önnön valóságába. Ezt követően a buddha egy fénygömbbé alakul és feloldódik a szívünkben, mely során felismerjük, hogy egylényegűek vagyunk vele.

Itt egyáltalán nem egy felébredett lény közönséges imádatáról van szó. Nem is egyszerű áldás, amihez jutunk. A vizualizált buddha saját természetébe avat be minket, amit a gyakorlat azzal egyértelműsít, hogy a külsőleg megjelenő buddha végül feloldódik bennünk. A külső buddha csupán egy eszköz, egy támaszték, egy előzetes rituális lépés a tiszta tudat önmagamkénti felismerését megelőzően. Kivetítése, majd visszavonása nemcsak azt egyértelműsíti, hogy lényegében azonosak vagyunk vele, hanem azt is, hogy mi magunk vagyunk a forrása bárminek, ami a világban megjelenik. Nincs szó heteroteizmusról, hiszen a megjelenített buddhára eleve önmagam megnyilvánulásaként tekintek: a folyamat végig önnön tudatomon belül zajlik le, minden mozzanat a tudat egységén belül kerül megtapasztalásra.

E gyakorlat sajátos dinamizmusán keresztül talán könnyebb megragadni a felébredett lényhez köthető minőségeket, mintha csak önmagukban próbálnánk azokat megidézni.

Fontos tudnunk, hogy ha nem él bennünk igazi bizalom ez iránt a mester iránt, ha azt gondoljuk, visszaélne a hatalmával velünk szemben, ha untat bennünket a jelenléte és nem tudunk rá figyelni, ha úgy érezzük, nem adná meg, amire vágyunk tőle, és ha úgy általánosságban rossz, kellemetlen vagy közömbös érzéseket táplálunk iránta, akkor ez nem a valódi mester. Akkor ez annak a jele, hogy hiányos, szegényes, elégtelen az abszolútumról alkotott felfogásunk. Isten ugyanis nem untathatja az embert, Isten tényleges jelenlétében csak a legnagyobb ostobának jutna eszébe elkalandozni. Bármilyen negatív gondolatot, érzést társítunk ehhez az abszolút valósághoz, tudnunk kell, hogy ez nem az abszolút valóság. Ezen elv mentén egy idő után a vizualizált kép mágikus erővel töltődik fel, ami részben helyettesítheti a fizikai mestert. És nem utolsó sorban ez a vizualizáció a konkrét, kézzel fogható mester életünkben való megjelenését is elősegítheti (már amennyiben nem rendelkezünk eleve ilyennel, ami a modern világ állapotát tekintve egyáltalán nem ritkaság).

dzogcsen09.jpg

Tapihritsa

6. Leborulás: Ahogy a külsőként megjelenített kép sem végérvényesen külső, úgy a mester előtti leborulás sem feltétlenül megalázkodás és behódolás. Azzal, hogy háromszor megérintjük térdeinkkel, tenyereinkkel és fejünkkel a földet a buddha előtt, önnön lehatárolt valónk létbeli helyzetét tudatosítjuk, ami az abszolút valósághoz képest nyilvánvalóan eltörpül. Míg a nyitott és összeillesztett tenyereink homlokhoz, torokhoz és szívhez érintése testi, lelki, szellemi szintű teljes elköteleződésünket fejezi ki az abszolút valóság iránt.

dzogcsen12.jpg

7, 8, 9. Mantrák: A korábbi gyakorlatokhoz is hosszabb-rövidebb mantrák kíséretében zajlanak. A mostaniak tovább erősítik az eddig kialakított szellemi elköteleződést, és egyfajta hálaadásként, dicséretként és további tisztító aktusként is felfoghatók. Ezeknek a részletes értelmezésébe nem bocsátkoznék most, azonban az már az eddigiek alapján is világos, hogy ezek is a tudatunk lényegre irányítását szolgálják. Ezek a buddhizmusban jól ismert három test felfogással állnak összefüggésben. A szalevö a dharmakájával, a matri a szambhógakájával, a dutriszu a nirmánakájával áll megfelelésben. Vagyis ezek a megnyilvánulatlan, a megnyilvánult egyetemes és az individuálisan megnyilvánult létállapotoknak megfelelő sajátos imák. Az első a tiszta tudattal való azonosulásról szól, a második az összes létbirodalom lényének megsegítéséről, a harmadik a bennünket érő negatív befolyások eloszlatásáról. Ily módon ezzel a három mantrával szintén egy teljességet felölelő szemléletet alakítunk ki.

A mantrák éneklése esetén általános érv, hogy azokat érteni kell, és azokat értve kell recitálni. A mantra éneklés lényege, hogy a bennük foglalt igazságokat tudatosítjuk és elmélyítjük. Az automatikus mondogatásnak is lehet némi eredménye, azonban ez egy metafizikai irányultságú embert nem elégíthet ki, nem alapozhat rá. Így aligha megkerülhető a tibeti verziók valamilyen fokú nyelvi (és doktrínális) tanulmányozása, hiszen a magyar nyelvre átültetett változatok, melyek sokszor csupán az angol nyelvű fordításokat veszik alapul, sok lényegi összefüggést nélkülöznek.

dzogcsen11.jpg

Matri mantra

0. d. Felajánlás: A gyakorlás végén fel kell ajánlanunk az összes érző lény javára minden elmélyedésünk során felhalmozott érdemet. Azt mondják, ha erre nem kerül sor, a gyakorlat pozitív hatásai elenyésznek. Ez ismételten az összes létezővel való azonosság meglétét erősíti meg. Ez az attitűd továbbá a következő illúzió feloldásában is segíthet: sokszor gondoljuk azt, hogy mi magunk személyesen vagyunk azok, akik fel akarunk ébredni. Azonban valójában nem a személy ébred fel, hanem az, aki a személynek álmodja magát. Azzal, hogy szellemi megvalósításunkat más lények boldogulásának szolgálatába állítjuk, ­– amellett, hogy ezzel a velük való egységünket tudatosítjuk – azt is tisztázzuk a magunk számára, hogy az úgynevezett realizáció lényegében nem személyes folyamat. Nem a rítust végrehajtó személy a gyakorlás központi eleme, hanem az az egyetemes valóság, ami akár a személyemen, akár az összes többi személyen túl helyezkedik el. Ez csak akkor tárulhat fel, ha a többi lény gyakorlatunkba vonásának segítségével megszabadítjuk magunkat a negatív önközpontúságtól.

dzogcsen13.jpg

Összegzés

Az itt elhangzó érvekkel az volt a célom, hogy – a teljesség igénye nélkül – jobban megvilágítsam ezen gyakorlatok metafizikai értelmét. Ezeket még tovább lehetne árnyalni és részletezni, azonban a lényeg talán már ebből is kiderül: az előkészítő gyakorlatok helyes értés mellett egy olyan metafizikai irányultságot hoznak létre és erősítenek meg az emberben, ami, dacára annak, hogy előkészítőnek nevezik, önmagukban is elég messzire vezethetik a törekvőt. A vallásos máz, az első rátekintésre konfesszionális jelleg, a némelyek számára túlzottan rituálisnak tűnő forma, a követők bizonyos részének felszínessége, automatikussága még nem jelenti azt, hogy mindez nélkülözné a legmagasabbra való irányulást. Épp ellenkezőleg: ezek éppen azért olyanok, amilyenek, mert a metafizikumból következnek.

Ezt a gyakorlatsorozatot nagyon sokszor el kell végezni (valahol azt írják, 100.000-szer, de más, hasonlóan nagy számokkal is találkozni), mielőtt a törekvő érdemessé válik a magasabb szintű dzogcsen gyakorlatokra. Teljesen értelemszerű, hogy amíg a törekvőnek nem szól minden egyes pillanata a végsővel való azonosulásról, a magasabbrendű gyakorlatokat nem fogja sikerrel abszolválni. Noha nem gondolom, hogy a tényleges számolásra túl nagy hangsúlyt kellene helyezni. A lényeg az, hogy a gyakorlatsorozatot, mindazon jelentés tudatában, amit az magában hordoz, egyre nagyobb rendszerességgel végezzük, és egyre központibb jelentőséget tulajdonítsunk neki az életünkben. Amíg nem erre tekintünk úgy, mint a napunk központi részére, ünnepi mozzanatára, lényegére és legfőbb értelmére, addig remélhetjük-e azt, hogy felnőttünk a későbbi gyakorlatok kihívásaihoz?

Irodalom

Patrul Rinpocse: Tökéletes tanítóm szavai. Budapest, 2017, Szatori.
John Myrdhin Reynolds: The Oral Tradition from Zhang-Zhung. 2007, Vajra Bookshop.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Beszámoló az A-tri dzogcsen előkészítő gyakorlatok átadásáról

2018. július 01. 12:55 - Hegyek Vándora

Beszámoló (Budapest, 2018.06.22–24.)

A Himalája környékéről (Észak-India, Nepál, Tibet) származó, időnként hazánkba utazó bön tanítók rendszerint egész hétvégés programjait látogatva újra és újra felmerül a kérdés, hogy a tradicionális értelemben vett beavatás tekintetében mennyire nevezhetőek hitelesnek ezek az átadások. Ez egy jelentős kérdés, hiszen amennyiben nem beszélhetünk hitelességről, lényegi értelemben majdhogynem teljesen eredménytelen, következésképp értelmetlen, sőt, veszélyes és megtévesztő ezeken az eseményeken részt venni.

A hitelesség kapcsán sok dolog felmerül, ami ellene szól annak, hogy komolyan vegyük a Keletről ideérkező mesterek átadásait. Az alkatbeli, kulturális és nyelvi különbségek önmagukban nagy akadályozó tényezők. Egyrészt a mester és a tanítvány közötti kommunikációt nehezíti meg, másrészt a hagyományhoz csatlakozni kívánó egyént állítja egy viszonylag nagy feladat elé (kultúraváltás; idegen kultúra saját környezetbe integrálása). Emellett ott van az az általánosan érvényes tény, hogy korunkban gyakorlatilag minden tradíció, vallás óriási hanyatláson, válságon megy keresztül. A tanítások, rítusok eltorzulnak vagy elvesznek, és ha meg is maradnak eredeti formájukban, a képviselők már nem értik azokat eléggé, továbbá lényükben sem tudják igazán felmutatni az elvárt szellemi színvonalat. A következő probléma az szokott lenni, hogy az eredetileg titkos tanításokat ma szinte mindenkinek kiszolgáltatják, ami első rátekintésre egyfelől tradícióárulásnak, másfelől az avatatlan személyekkel való felelőtlen bánásmódnak minősülhet. Megint csak gondot szokott okozni, hogy ezek a tanítók a megkívántnál mintha megengedőbben viszonyulnának a modern világhoz és a modern emberek mentalitásához, ami újfent azt a gyanút ébreszti, hogy princípiumzavarral küszködnek, hiszen olyasmivel szemben lépnek fel támogatólag, olyasminek akarnak megfelelni, ami szellemi, de sokszor fizikai szinten is éppen az ő létüket is fenyegeti.

cscr02.jpg

Vizsgáljuk meg először nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül, mi alapján lehet eldönteni egy konkrét tradíció képviselőjeként fellépő tanító hitelességét. Az egyik kritérium értelemszerűen az, hogy az illetőnek a hagyomány beavatási láncolatának tagjának kell lennie. Kétségtelen, hogy ilyesfajta, ősidők óta megszakítatlan beavatási láncolatok még a mai napig léteznek, és mi magunk is ilyen regulárisan beavatott személyekkel találkoztunk. Mindezen túl viszont arra is figyelni kell, milyen fokon érti az adott hagyományt a mester, mennyire tartja magát a tradíció szigorú kritériumaihoz, mennyire áll összhangban a személye és viselkedése az általa átadottakkal, és mennyire áll fenn annak veszélye, hogy individuális meglátásaival, félreértéseivel beszennyezi a tanításokat. Ez utóbbi feltétel már sokkal kevésbé szokott érvényesülni, és roppant hasznos, ha ezt észre tudjuk venni. Azonban véleményem szerint a modern világba született ember nem igazán engedheti meg magának, hogy bizonyos hibák vagy ellentmondások észrevételét, vagy sok esetben ezek puszta feltételezését követően egyből hátat fordítson azoknak, akik sokszor a lehető legjobb szándékkal és felkészültséggel igyekeznek átadni a tudásukat neki. Megvilágító erejű lehet ennek kapcsán, amit René Guénon fogalmazott meg:

„ha (…) az individuum nincs is tisztában a rítus alapvető értelmével, valamint hiányolja a különböző elemeinek lényegi okát feltáró tudásszintet, attól a rítus még lehet teljesen effektív, amennyiben az individuum megfelelően betölti a »transzmisszori« hivatását, mindent előírt szabályt betartva végzi azt, és olyan szándékkal, amelyet elegendően determinál a tradicionális szervezethez való tartozásának tudata. (…) még egy olyan szervezet is, amelynek bizonyos idő óta csupán virtuális beavatottjai vannak (…), ugyanúgy képes ténylegesen átadni a spirituális befolyást, amelynek a letéteményese (…).” (René Guénon: Megjegyzések a bevatásról. 2. kiad. Debrecen, 2016, Kvintesszencia, 58–59. o.)

Ebből következően a szellemi előrehaladásunkat az sem feltétlenül akadályozza, ha azt tapasztaljuk, hogy a tradíció adott képviselője már nem ért mindent eléggé tisztán. A bön néhány szellemi vezetőjének nem túl távoli múltban bekövetkező csodás haláláról hallva (Sardza Tasi Gyalcen, Lungtok Tenpai Nyima) azonban az embernek az a sejtése támad, hogy ez a nem-értés koránt sem érvényes még ma sem mindenkire.

Ellenszenves vagy sem, nem feltétlenül a szellemi torzulás jele az, ha egy ilyen személy szóba áll olyanokkal is, akik azt se tudják, eszik-e vagy isszák a spiritualitást, és akik a modern eszmék öntudatlan gazdatestei. Ezt gondolni minden további nélkül már csak azért is igazságtalan lenne, mert mi magunk is jól tudjuk, hogy korunk feltételeihez valamelyest igazodni kell, a nyílt és sokszor erőltetett ellenállásból pedig, bármennyire is tisztább megoldásnak tűnik, gyakran nagyobb hátrányok származnak, mint a felszínen olykor megalkuvásnak tűnő akklimatizációból. Sokunk szereti a hangzatos kifejezéseket, a nagy szavakat, a cizellált metafizikai kijelentéseket, de ezek hiánya sem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy a szóban forgó személyből hiányozna a metafizikai irányultság, és hogy egyfajta ezotéria nélküli vallásosságot képviselne csupán. Bosszankodunk amiatt, hogy minimális feltételekhez kötöttek a tanítások átadásai, de közben elfelejtjük, hogy enélkül mi magunk sem ismerhetnénk meg a minket érdeklő és számunkra valódi életet adó tradíciót.

cscr01.jpg

Mindezeken túl a következő felvetéssel sem szembesítjük magunkat eleget: tegyük fel, hogy az adott mester és hagyománya többé már valóban nem képes eljuttatni a törekvőt az abszolút állapotba vagy a beavatás magas fokára. Vajon ez elegendő ok arra, hogy elvessük az egészet, és ne ragadjuk ki belőle mindazt, ami, ha a végsőhöz nem is vezet el, aktuális állapotom meghaladását lehetővé teszi? Meg akarom tanulni tőle mindazt, ami megtanulható – ha így állok hozzá, nem támasztok felé irreális elvárásokat, de nem is mondok le arról, ami hasznos lehet a számomra. Ezt követően ráadásul arra is nagyobb rálátásom nyílik, milyen további lehetőségek rejlenek még az adott tradíció keretein belül. Azt ugyanis, hogy vannak további lehetőségek, nem zárhatjuk ki teljesen.

Ebből az alapvetésből kiindulva látogattam el ismét Choe-khor Tshang Rinpocse tanítására, aki ezúttal a bön dzogcsen előkészítő gyakorlatait mutatta be. Ezek a fő gyakorlatok megkezdésének előfeltételei, és a szellemi megtisztulást célozzák meg. A feladat itt a tradícióban, a mesterben, a szellemi közösségben való bizalom megerősítése (menedékvétel), a lények iránti együttérzés felébresztése (bódhicsitta), a spirituális cél, valamint az individuális élet korlátoltságának, mulandóságának tudatosítása, a bűnök megvallása, mandalafelajánlás, a mesterrel való szimbolikus egyesülés (guru-jóga), a leborulás és jótékony mantrák recitálása. Ezek az egyébként más tradíciókban is ilyen-olyan formában fellelhető gyakorlatok képesek előidézni azt a letisztult állapotot és azt a lényegi célra irányuló attitűdöt, amelyből a konkrét dzogcsen gyakorlatok hatékonyan elvégezhetőek, amelyek önnön végső állapotunkkal való közvetlen azonosulást célozzák meg.

Egészen pontosan egy kilenc részből álló gyakorlatról (ngöndro) van szó, amit hagyományosan 100.000-szer kell elvégezni ahhoz, hogy a törekvő magasabb szintre léphessen, vagyis megkapja a mélyebb dzogcsen tanításokat. Jóllehet, ahogy az a tanító szájából is elhangzott, itt elsősorban nem a mennyiségen van a hangsúly, hanem azon, hogy rendszeresen, értő módon, kellő elmélyedéssel, tudatossággal és alázattal hajtsuk végre őket.

patrul_rinpocse.jpg

Elsajátításuk nem okozott különösebb nehézséget, ami – a rinpocse viszonylag alapos útmutatásain túl – annak is volt köszönhető, hogy nem régiben találkoztam egy frissen megjelent kiváló könyvvel (Patrul Rinpocse: Tökéletes tanítóm szavai. Budapest, 2017, Satori-Book), ami ugyanezen gyakorlatok részletes, megvilágító erejű leírását és magyarázatát foglalja magában buddhista szempontból. Érdekességként megjegyzem, hogy a bön és a buddhista dzogcsen előkészítők között minimális különbségeket állapítottam meg, leginkább a vizualizálandó istenségek, mesterek, valamint az imák vagy mantrák szövegei között vannak különbségek. A gyakorlat alapvetően ugyanaz, így azok, akik beszerzik ezt a remek és nagyon igényesen elkészített könyvet, nagyjából tiszta képet kaphatnak arról, hogy miről volt szó ezen a hétvégén.

Noha a neve előkészítő, a jelentősége szemlátomást sokkal nagyobb annál, mint amit általában a különféle bevezetőknek szokás tulajdonítani. Itt nem egyszerűen bevezetésről van szó, hanem annak az individuális akadályokat felülmúló állapotnak a rendszeres, folyamatos előidézéséről, amelyből a tiszta tudat felismerése lehetővé válik. Ezért már maguk az előkészítők is különleges szellemi eredményekhez juttathatnak, amennyiben azokat nem robot módjára, félig öntudatlanul, az értő jelenlétet elvetve, a különböző rituális mozzanatok értelmét nem ismerve végezzük. Személyes meggyőződésem, hogy egy alaposan elsajátított tradicionális szemlélet bázisáról az itt megismert gyakorlatok nem minősülnek veszélyesnek, nem szabadna semmilyen félreértést, benső meghasonlást, eltévelyedést okozniuk. Épp ellenkezőleg.

Visszatérve a kiindulási ponthoz, elképzelhető, hogy mindez (és az erre épülő további gyakorlatok) a modern világnak köszönhető torzulások miatt nem fogják előidézni azt az eredményt, amit alapvetően várni lehetne tőlük. Azonban azt sem engedheti meg magának az ember, hogy a metafizikai beállítódását ne támassza alá valamilyen módszerrel vagy rítussal. Egy szellemi érdeklődésű ember sok mindent megért, sokrétű intuíciói lehetnek, a felismeréseit viszont általában nem képes tartósan megőrizni vagy kibontakoztatni. Éppen azért, mert nem rendelkezik semmiféle rítussal. Nincs támasza ahhoz, hogy értékes szellemi meglátásait, megértéseit úttá tegye.

cscr03.jpg

Noha a felébredés fő kritériumának nem ezt teszi meg (hanem „az Igazság keresésére irányuló igazi, erős és leküzdhetetlen törekvést”), maga László András is azt mondja:

„metodika nélkül nincs megvalósítás”. (László András: A metafizikai megvalósítás regularitása és lényege. In René Guénon: Beavatás és spirituális megvalósítás. Debrecen, 2006, Kvintesszencia, 224. o.)

Bölcs dolog óvakodni a megtévesztésektől, de megvizsgáltuk-e már: nem csak ravasz önigazolás ez szellemi tétlenségünkre?

A tervek szerint jövőre az előkészítőkre épülő magasabb szintű dzogcsen gyakorlatok átadására is sor kerül. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!