Saskeselyűcsúcs

A felülről letekintő Úr

2015. augusztus 21. 10:12 - Hegyek Vándora

Esszé

A felhőbe burkolózó hegycsúcsok tiszta levegőjében és végtelen terében lakozó úr, ki hiányt nem szenvedett semmiben, egy nap rövid pillanatra levette tekintetét a csillagokról, hogy az alatta hömpölygő világ arcát szemlélje. Letekintett, hogy lássa, meddig terjed meredek sziklaszirtekben gazdag, akadálytalanul áradó napfényben teljes gyémántbirodalma. Ez az arc már megpillantása előtt kedves volt neki, mert ebben az arcban saját magát látta. Látta a fennséget, mely ily magasra elkísérte s biztatta őt, és látta a drágakövek csillogását: eme arc szemének derűs bizonyosságát. Szerelem gyúlt lelkében, ahogy e szépséges táj szelíd mosolya simogatta égszín szemeit. Gyönyörben úszott aranyszíve alázatának szenvedélyét ölelve. Szerelmes volt, mert az alatta szélesedő, színes, táncoló világ minden élő s holt eleme őt ünnepelte. Ő pedig szárnyalt az elégedettségben. Teste könnyűvé vált, mint a levegő, vágya kék lángokhoz hasonlított, mely nem éget. Ujjaiba istenek költözhettek, mert úgy tartotta őket, mintha nemes költemény volna. Buddha szobrokat mintázó hatalomtestét ragyogás csiklandozta. Magára ismert, emelkedetten nézte boldogságból font művének mindeneket betöltő csodálatát.

A legmagasabb csúcs ura emelkedők magasságaiban és szakadékok mélységeiben játszotta könnyed, testetlen játékát a vele egységben mozgó szerelmes létesüléssel. Csókja forrósága megolvasztotta a földet, uralmának hidegsége villámokat csiholt az égben, lehelete forgószélként tombolt. Önkéntelensége kiszáradt folyók medrét árasztotta el. Finom érintésére csillagok hulltak a mélybe, s egészében megremegett a világ. Mezítelen királynőjének tengerkék óhaja megnyílt a végtelenre. Ő pedig egyetlen pillantásával porig pusztított minden korlátot és bilincset, mi korábban szívét s lelkét a földhhöz tapasztotta, és szabadon hatolt át a lét rubinnal és smaragddal díszített aranykapuján.

Szeméből könnycsepp hullott. Az utolsó könnycsepp, amivel távozása előtt megajándékozta határtalanul gyönyörű kedvesét. Részvéttől túlcsordultan, s az öröm hevének kíséretében fordult el végleg az emberektől. Ez volt az utolsó áldozat, az utolsó tartozás az örökkévalóság kapuja előtt.

Tiszta szíve nem botlott meg az emberek gyengeségeiben. Fürdőt vett a mámorban. Most tiszta ruhában, újra a csillagoknál. Álom volt. Valós álom.

Gődény Jonatán

avalokiteshvara.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://saskeselyucsucs.blog.hu/api/trackback/id/tr27722086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása