Olykor, ha szívemen a heg megreped, Mint visszhangtalan sziklák közt: Kiáltok! S te, ki barátod megbántani nem mered, De igazát se látod, Zavart csöndeddel ezt kérdezed: Miért felénk? S én őrjítő szégyenemben ismét azt találom, Valóbb vigasznak az tűnt megint, Mit elűzni készülök: Az álom. Gődény…

„Vasból van annak szíve-lelke, úgy hiszem, ki végveszélyt lát, s ezalatt örülni tud, s bár tudja jól, hogy kikerülhetetlenül halál vár rá is, keserűen nem zokog.”(Buddha élete) Ugyanazzal az érzéssel ébredt, mint az ezt megelőző tízezer-egyszázhuszonhat napon, ugyanazzal a szomorúsággal a lelkében…

Azt mondta nekem, hogy nem hisz a szerelemben, nos, valóban nem hisz, látni a szemében, de az is kétségtelen, hogy mindennek ellenére nagyon is szeretne hinni benne, és ezért olyan rettentően szomorú, nem hisz benne, és borzasztóan sajnálja, hogy nem tud hinni benne, azt állította, a szerelem…