Ha elmegyek, S emberruhám lehuppan a földre, Porba hull-e a bűn is? Kő zúzza-e apró rigolyáim, S az üresség tüze Felemészti-e tunyaságom? Mennydörgő hangján a halál, Ha rám ijeszt, S testem vissza, a földbe parancsolja, Elűzi-e azt is, ki fülembe folyton azt súgja: „Nem mered!” Utolsó szavammal…

Örömbe mártott szívem Ujjongva repül felétek, Vége... végre... a kínnak, S a magány szülte éjnek. Egyek vagyunk… igaz? Csak tudnám, Szemetek miért csillog oly tompán, Ha itt vagyok. Bár érteném, miért illan el a kedv oly hirtelen, S bizalomnak miért csak kihűlt emléke köszön rám, Ha megjövök. Miért…

Kérdem én, van-e személyisége egy híres színésznek, egy hollywoodi sztárnak, egy miniszterelnöknek, vagyis azoknak, akiknek az arcát majdhogynem mindenki ismeri, és akiket kis túlzással a Föld minden egyes lakója valamilyen formában és mértékben megítél, szóval van-e és egyáltalán lehet-e…