Olykor, ha szívemen a heg megreped, Mint visszhangtalan sziklák közt: Kiáltok! S te, ki barátod megbántani nem mered, De igazát se látod, Zavart csöndeddel ezt kérdezed: Miért felénk? S én őrjítő szégyenemben ismét azt találom, Valóbb vigasznak az tűnt megint, Mit elűzni készülök: Az álom. Gődény…

– Miért nem lehetünk egymáséi? – Mert álmodsz. És mert tudod, hogy álmodsz. És mert, minthogy tudod, hogy álmodsz, teendőd több lett annál, hogy csupán az álmodókkal törődj. – Ébredjünk fel hát együtt! – Terád vágyik szívem. Mindig is terád vágyott. De nem lehetek tiéd. Épp, mert szeretlek. Ha…

„Vasból van annak szíve-lelke, úgy hiszem, ki végveszélyt lát, s ezalatt örülni tud, s bár tudja jól, hogy kikerülhetetlenül halál vár rá is, keserűen nem zokog.”(Buddha élete) Ugyanazzal az érzéssel ébredt, mint az ezt megelőző tízezer-egyszázhuszonhat napon, ugyanazzal a szomorúsággal a lelkében…

Azt mondta nekem, hogy nem hisz a szerelemben, nos, valóban nem hisz, látni a szemében, de az is kétségtelen, hogy mindennek ellenére nagyon is szeretne hinni benne, és ezért olyan rettentően szomorú, nem hisz benne, és borzasztóan sajnálja, hogy nem tud hinni benne, azt állította, a szerelem…