Vártam rád...
Helyeslő kristály-szemed
és dicsérő gyöngy-szavad.
Vártam,
hogy utat húzz
nekem az égbe,
s hogy angyalként
őrizd lépteim.
Nem szóltál,
s én azt hittem,
nem szeretsz.
Könnyeim rejtve,
árván és szorongva
kutattam figyelmed gyilkosát,
s töprengtem
szűnni nem tudó szürkeségben,
miért bánsz
oly hűvösen szívemmel,
s szárnyam
miért nem barátod?
Ide dobtál,
s én úgy tudtam,
lelkem átkot cipel,
s vétkemre hála
sértő némaságod
és titkod,
mit az örök fagyba
rejtettél előlem.
Utánad, veled
reméltem lépni
új mezőkre,
de te részvéttelen,
álmomat tiportad.
Száműztél kegyedből.
Így láttam,
egykor...
