„Meg kell értenünk, hogy minden a Nagy Szellem (Vakan Tanka) munkája. Tudnunk kell, hogy minden dologban Ő van; a fákban, a fűben, a folyókban, a hegyekben, minden négylábú állatban és szárnyas lényben; de amit még fontosabb megértenünk, hogy Ő egyszersmind mindezen dolgok és emberek felett áll.”

Fekete Jávorszarvas (In: Harry Oldmeadow: Black Elk, Lakota Visionary. 2018, World Wisdom, 19. o.)

„Azt mondtuk, az alacsonyabbrendű teremtmények az emberhez képest töredékesek, nem teljesek; de nem csupán ezzel az „esetleges” aspektussal bírnak, mely lehetővé teszi az ember számára, hogy megölje és táplálékként hasznosítsa őket, hanem létezik egy „esszenciális” aspektusuk is, egyrészt konkrét szimbolizmusuknak, másrészt „elsőbbségüknek” köszönhetően: teremtésük megelőzvén az emberét, képesek megnyilvánítani valamit az Isteni Eredetből, és ez az a szempont, mely megköveteli tiszteletüket; eme transzcendens aspektus alapján történhet meg az indiánok világában, hogy a Nagy Szellem szívesen nyilvánítja meg magát állatokon és növényeken keresztül, vagy éppen a Természet nagy jelenségei, a Nap, a szikla, az ég, a föld által. A Nagy Szellem sokszerű manifesztációja a szimbolizmus és az égi tett szempontjából ekvivalens a Nagy Szellemmel; a dolgok önmagukban nem misztériumok, hanem misztériumok megnyilvánulásai, és a Nagy Szellem, avagy a Nagy Misztérium, szintetizálja őket transzcendens Egységében.”

Frithjof Schuon: A Szűz Természet metafizikája. In Ars Naturæ, III–IV. évf. (Szeged) 5–8. sz. (2012–2013) 249. o.

„(…) a mi vérünkből, a sziú nemzet véréből lett a kő, melyből a szent pipa készül. Mert ez a pipa mi magunk vagyunk. A szára a mi gerincünk, a feje a mi fejünk. A kő a mi vérünk, vörös, akár a bőrünk. A pipa öblének nyílása a mi szánk, és a pipából felszálló füst a mi lélegzetünk, népünk láthatóvá vált lehelete.

Amikor ott állunk földnagyanyánkon, imádkozva, szent pipánkat az ég felé emelve, szára hídként köti össze a földet a saját testünkön keresztül az éggel, Vakan Tankával, a nagyapa-szellemmel. A pipát szent vörös fűzfakéregdohánnyaé tömtük meg, minden egyes morzsája a föld egy-egy lényét képviseli. A Nagy Szellem minden teremtménye, az egész világegyetem benne van a pipában. Az imádság pillanataiban mindannyian ott vagyunk benne. Ez a hatalmas érzés gyakran úgy megráz bennünket, hogy elfog bennünket a sírás, könnyezve nyújtjuk a pipát a felhők felé.

A mi szent pipánk! (…) A pipa a mi legszentebb értékünk. Egész hitünk a pipából ered. A szent pipa minden szertartásunk szíve, bármennyire is különbözzenek egyébként a szertartások egymástól.”

Lame Deer, John Fire – Richard Erdoes: Sánta Őz a sziú indián sámán. 2. kiad. Budapest, 2006, Filosz, 250. o.

„Mivel intenzíven foglalkoztak a természet formáival, vallásuk kapcsán az indiánokat vagy panteistáknak, vagy bálványimádóknak, vagy teljesen vadaknak festették le. Aligha szükséges a két utóbbi fogalomra reflektálni, ám a panteizmus – ami azonosítja Istent és a megnyilvánult formákat – finomabb vádja tisztázást igényel. (…) Habár a természeti formák tükrözhetik a Nagy Szellem aspektusait, és végső soron nem lehetnek mások, mint a Nagy Szellem, ­mindazonáltal nem azonosíttatnak azzal, »aki részek nélküli«, és aki transzcendens egységében felette áll minden partikuláris, teremtett formának. Az indiánok ezért nem nevezhetők panteistának, ha a kifejezést szokásos formájában alkalmazzuk.”

Joseph Epes Brown: Az észak-amerikai indiánok szellemi öröksége. Tradíció évkönyv, 2004, 214–215. o.