Saskeselyűcsúcs

Préda

2022. június 06. 11:46 - Hegyek Vándora

li2244.jpg

Mint vadállat a zsákmányt,
akarnom úgy kellene téged.

Lüktető ered fogaim közt
száz igent jelentő nemet kiált.
Elkaptalak, mégis,
hála csillan remegő szemeidben.
Elejtve lenni,
ezt áhítja titkon a préda.
Sóhajod nevem ismétli.
Véred már nem félsztől pezseg.
Nem tudsz,
de nem is vágysz menekülni.
Megnyíltál rám.
S én csak gyönyörködöm,
önfeladásod csodáján.

Mégse vadászom.
Mancsom csak nyúl,
de meg nem ragad.
Messzire vágtat a vad.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Nem ismertem Őt

2022. május 03. 19:00 - Hegyek Vándora

144948141-original-handmade-abstract-oil-painting-beautiful-sun-rays-sunshine-in-orange-gold-autumn-abstract-f.jpg

Annyi év után, hogy életem csak Róla szólt,
hogy bensőleg úgy láttam,
tűzön-vízen át érte harcolok,
s biztos helyét szívemben őrzöm,
ott, a tavaszba öltözött fák ölelésében,
a gondjaimat elfújó szél érintésében,
a Nap biztató melegében
ráébredtem,
hogy nem ismerem...
nem ismerem Őt.
Mikor tiszteletére készült
szenvedélyes írásaimban,
és az ég utáni vágytól hajtott beszédeimben
Őt szólítottam,
már akkor sem...
nem ismertem Őt.
Mikor egész álló nap
a könnyeimmel áztatott rózsafüzért szorongattam,
mikor a szenvedésre gyógyír
már csak Ő maradt,
mikor azt hittem, a halál jön,
s másnak értelme nincs és nem lehet,
mint Őt akarni...
nem ismertem Őt.
Mikor a szerelmes pillantásban
egymásban Őt láttuk,
mikor a patak csobogása Őt énekelte,
mikor a torkomban lecsorduló borral
és a meleg otthonba lépve
lelkembe költözött...
nem ismertem Őt.
Mikor elmélyedtem,
s lényem lényegébe hatoltam,
az üres mindenségbe,
hol úgy hittem, végre megízleltem,
milyen szabadnak, önmagamnak lenni...
nem ismertem, nem értettem Őt.
Mikor tekinteted szeretőn rám emelted,
s fuldokló magányom szertefoszlott,
mikor a nyári éjszaka pezsgésében
titkod fülembe súgtad,
s mikor a templomban voltunk,
hogy közösen hajoljunk meg színe előtt,
nem ismertük...
nem ismertük Őt.
Mikor egyetértően bólogattunk,
nagyszerűségét magasztalva
vagy az Őt megtagadó világot bírálva,
s az egymást ismerés örömében kitörő
szüntelen hahotánkban felé kapaszkodtunk...
nem tudtuk, ki Ő.
Mikor gyermekeknek meséltem Róla,
mikor összetört szíveket Vele vigasztaltam,
mikor minden mozzanatban Őt kerestem, Őt találtam...
nem ismertem Őt.
Mikor gondolatban nem kalandoztam el,
kicsinyes vágyaimra nemet mondtam,
s nem puhultam el, mikor szigorra volt szükség,
vagy mikor felismertem, hogy szeretni jó,
hogy szívből adni nem csupán giccs és közhely,
s a kedvességgel Őt magát idézem meg,
még ott sem...
még ott sem ismertem Őt.

Nem ismertem.
És most sem ismerem.
Igazán nem tudom, ki Ő.
Nem szeretni, nem akarni,
nem vágyni és nem igenelni,
nem várni és nem remélni,
mégsem tudom.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

A nemtörekvés módszere – Aforizmák

2022. április 27. 18:00 - Hegyek Vándora

nemtorekves.png

Isten nem máshol van.

*

Aki el akarja érni Istent, sohasem fogja elérni.

*

A törekvés csak látszólag közeledés, a törekvés akarása mélyebb megközelítésből a még-nem-ottlét hiedelmét erősíti.

*

Az Isten felé törekvő nap mint nap abban a tévedésben erősíti meg magát, hogy Isten a maga teljességében benne még nincs jelen.

*

Az Istenre törekvő – törekvésével – a Tőle való elvágottságát nyomatékosítja.

*

Teljesen le kell mondanod az Istenre való törekvésről – az Isten iránti mérhetetlen nyitottság bárminemű feladása nélkül.

*

A nemtörekvés nem azonos a tétlenséggel. A nemtörekvés aktív nyitottság arra, ami már eleve Van.

*

Isten: végtelenül idegen és távoli. És mégis: mérhetetlenül ismerősebb és közelibb – saját magamnál is.

*

Nemtörekvés: önmagam totális önátadása itt-és-most-Önmagamnak.

*

A nemtörekvés nem önfeladás, mert a nemtörekvésben nem valami más, hanem önmagam lényege, igazabb önmagam, egy inkább-én tárul fel.

*

Minden hiányérzetben végső soron Ő hiányzik. És az összes hiányérzetet a még-nem-Benne-lét tévedése szüli.

*

Istenben nem nagyszerűsége a nagyszerű, hanem a tény, hogy Ő én vagyok.

*

A nemtörekvés nem tétlenség: erőfeszítés a nem-erőfeszítésre.

*

Nemtörekedni, a már-jelenvaló máshol-keresését feladni a látszat ellenére nem könnyű. Még a legtétlenebb embert is a törekvés motorja, a valahonnan-valahová-tartok attitűdje hajtja.

*

A nemtörekvésben nem az emberi célokra, cselekedetekre, vallásos rítusok végzésére kell nemet mondani. A nemtörekvés mindenekelőtt az Istennel való személyes viszonnyal, annak átalakításával kapcsolatos.

*

A nemtörekvésnek semmi köze Isten elhagyásához vagy a Róla való megfeledkezéshez. Ellenkezőleg: a nemtörekvés Isten mindig-meglétének tudatát erősíti.

*

A nemtörekvés hit. Hit abban, hogy Isten – nemcsak képletesen, hanem a szó legszorosabb értelmében – soha nem hagy el.

*

A nemtörekvés közvetlenségében feltárul, hogy nem Isten tart távolságot tőlem, hanem én Tőle.

*

A nemtörekvés módszere nem az ateistáknak vagy a még-nem-útonjáróknak szól. Nemtörekedni a törekvőknek kell megtanulniuk, azoknak, akik már vágynak Istenre, de a Hozzá való viszonyulásukat a közvetettség fátyla fedi.

*

Az Égbe vágyni, a földi korlátoltság meghaladását akarni példás magatartás. Az Ég azonban nem fent és nem a többé vagy kevésbé távoli jövőben van – a jelenlét maga az Ég.

*

A nemtörekvő nem korlátoltságát magasztalja. A nemtörekvés – jól megélve – minden korlátozottság azonnali felszabadítása.

*

A baj nem a testiséggel, a földi élettel vagy az emberi állapottal van, hanem annak gondolatával, hogy a testiségben, a földi életben, az emberi állapotban Ő nem lehet teljesen jelen.

*

A nemtörekvés szempontjából a tett nem hiba – az isteni jelenlét közvetlenségének tudatát nélkülöző tett a hiba.

*

A nemtörekvés ráhagyatkozás – de nem egy idegen erőre, nem egy másik hatalomra, hanem valódi Önmagamra.

*

A nemtörekvés bizalom – abban, hogy az Önmagamnak-lenni állapota nem csupán valós lehetőség, hanem tényleges, kezdettől-fogva-aktualizált, soha-el-nem-veszített valóság.

 *

A nemtörekvő önfeladásában nem az én szűnik meg – önnön korlátoltságának illúziója, ami szertefoszlik.

*

A nemtörekvésben nem az a lényeg – mint némelyek vélik –, hogy beletörődsz lehatárolt önátélésedbe és tévedésből elfogadod végső állapotként korlátolt önmagad. A következő felismerésére irányul: nincs olyan, hogy korlátolt önmagad.

*

A nemtörekvésben nem egy magasabb rendű énélmény betörését várjuk – már-jelenvaló énélményünk felbecsülhetetlen értékére ismerünk rá.

*

A szegény ember önátélése gyökeresen megváltozik, mikor ráébred, hogy a párna, amin addig feküdt, valójában egy aranyrög. A szegény emberből hirtelen gazdag ember lesz, a párnából pedig kincs – az arany azonban végig arany marad. Ez a helyzet a kezdetben egónak tűnő Énnel is – végső soron nem Ő változik, hanem a Hozzá való viszonyom.

*

Az éberség megvalósítására nem kell törekedni, mert a jelenlét tökéletesen éber; a teresség elérésére nem kell törekedni, mert a jelenlét már eleve végtelen kiterjedésű.

*

Nem arról van szó, hogy nem vagy Önmagaddal végtelenül azonos, hanem arról, hogy nem eszmélsz rá erre a soha meg nem szűnő azonosságra.

*

A jelenlétet, mivel lehatárolt önmagaddal azonosítod, esendőnek látod, olyannak, aminek ébersége hol feltárul, hol kioltódik. A jelenlét azonban soha el nem múlóan éber. Soha nem hanyatlik alá, soha nem veszíti el eredendő természetét. Nem elérni kell ezt a jelenlétet, hanem feltárni, hogy esendőnek hitt jelenléted valójában Ez.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Életet keresni az élettől egyre távolabb

2021. február 19. 19:30 - Hegyek Vándora

A Perseverance marsjáró sikeres landolásának margójára

25449_08_powereddescent-1200.jpg

Felkelt, ez az a nap, ma landol, július 30-a óta várt erre a pillanatra, igen, ma, már csak tizenegy óra negyvenhárom perc, és megtörténik, leszáll a Marsra, méghozzá teljesen magától, nem kell távirányítani sem, önmagát landoltatja a NASA e csodás masinája, Perseverance a neve, mit is jelent a szó?, utánanézett már korábban, megvan, „kitartás”, „álhatatosság” – milyen könnyű lenne új szavakat tanulni, gondolta, ha mind valahogy az űrutazáshoz lenne köthető –, szóval landolni fog, egészen pontosan hét perccel hamarabb, mint hogy az tudomásunkra fog jutni ezen a jeles eseménytől 470 millió kilométeres távolságra lévő unalmas sárgolyón, és végre tényleg fény derülhet a kérdésre, a nagy kérdésre, hogy van-e... a gondolatot a vekker, amit ébredésével kivételesen beelőzött, egy pillanatra félbeszakította, szóval, hogy

van-e élet vagy az életnek legalább halvány jele a vörös bolygón, az égitesten, amit a babonás időkben a nagy hadisten földjének tekintettek,

így még soha, ilyen dolgokkal felszerelve, mint a talajvizsgáló, meg a landolóejtőernyő, meg az automata leszálló rendszer, minden benne van, ami az élet és a felszín és a légkör felfedezéséhez kell, pedig az egész marsjáró akkora, mint egy egytonnás terepjáró, és most rajta a világ szeme, és rajta az ő szeme, a buszra szállva, az emberek mellett elhaladva is csak erre az egy dologra irányult a figyelme, a Mars felszínéhez egyre közeledő titokzatos robotra, a hatalmasságával minden halandó lelket zavarba ejtő Szent István Bazilika mellett elsétálva is csak egy dologban reménykedett, hogy uram isten, csak ne történjen semmi a leszálláskor, de nem, nyugtatta meg magát egyből, az nem lehet,

neki látnia kell,

25350.jpg

méghozzá az elsők közt kell látnia a Jezero-kráterről készült felvételeket, az ebbe torkolló egykori, ősi folyó kanyarulatait, a vörösben pompázó tájat, kietlen hegyeivel és völgyeivel, és közben a fejében már csak az 1300 fokosra izzó hőpajzsot és a landolás utolsó és legizgalmasabb pillanatait látta, amikor beleütközött egy szerzetesbe, és ahogy beleütközött, hirtelen odaszólt neki az öreg, hogy

„ne csak kint keresd, hanem bent is”,

de amikor visszakérdezett volna, hogy mégis miről beszél, addigra a csuhás már rég köddé vált, és akkor ott, egy villanásnyira, tényleg nem volt az több egy villanásnál, eszébe jutott, hogy mennyi mindent nem látott ezen a bolygón sem még, hogy mennyi táj van, amit nem látott vagy csak fotókról, videókból ismer, a Grand Canyont, ami például egészen hasonlít egy marsbéli tájra, de az igazat megvallva még olyan messze se járt, mint a Badacsony, hogy a szemközti Bazilikát, ezt a marsi léptékben mérve nem túl nagy, de emberi szemmel mégiscsak impozáns épületet ne is említse,

az életet, a földi életet, a fákban, folyókban, állatokban, emberekben áramló, lüktető, szikrázó életet meg pláne ne,

de a villanás csak eddig tartott, eddig, és nem tovább, feltápászkodott a hideg macskakőről, és megint elindult, nem úgy, mintha mi sem történt volna, hanem inkább úgy, mint akinek fogalma sincs, hova tegye ezt a villanást, ezt az ismerősen ismeretlen rádöbbenést, szóval elindult, a szívébe egyre inkább visszatérő lelkesedéssel, és újra nekikezdett, hogy mindjárt itt az évtized legnagyobb eseménye, ennél már csak az lesz nagyobb szenzáció, ha embert küldünk oda, vagy dehogy!, az, ha találunk ott valamit vagy még inkább, valakit, már csak tíz óra harmincöt perc, és megtörténik…

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Isten ott van

2020. december 20. 11:14 - Hegyek Vándora

131388552_241463740699428_2225437932919231313_o.jpg

Isten ott van
a mindig rosszkor rázendítő
szomszéd kutya ugatásában.
Isten ott van
a szekrény lábával frontálisan ütköző
kislábujj fájdalmában.
Isten ott van
a leejtett pohár
szétszóródó szilánkjaiban,
és a bosszúságban,
hogy lett eggyel több teendőnk.
Isten ott van
a viszonylag új cipőfűzőben,
aminek nem szabadott volna még elszakadnia.
Isten ott van
a magban,
amire meggyespiteevés közben harapunk rá.
Isten ott van
a nyugtalanságban, mikor megállapítom:
ma semmi hasznosat nem csináltam.
Isten ott van
a gondolatban,
hogy Isten nincs velem.
Isten ott van,
mikor egy szép emlék kapcsán rádöbbenek:
nem jön vissza többé,
vagy mikor a múlt egy kellemetlen eseményét
akarom megváltoztatni.
Isten ott van
a kialvatlan ember
nehezen nyíló szemhéjában.
Isten ott van,
mikor egy csípős, szürke,
meghittséget nyomokban sem tartalmazó reggelen
iskolába kell menni.
Isten ott van
a vizsga előtti szorongásban,
a kamerák vagy nagyobb közönség előtt
tartott beszéd esetlenségében
és a jegy nélkül buszozó utas aggodalmában.
Isten ott van
a gerincbe szúrt tű tompa fájdalmában
és az elszakadt térdszalagot fedő húst felhasító szikében.
Isten ott van
a megromlott kenyérben,
amit érintetlenül dobok a szemétbe.
Isten ott van,
mikor egy váratlan szörnyűség történik,
és nem tudom megőrizni a nyugalmamat.
Isten ott van,
mikor az odanézés fáradságát megspórolva,
zaklatottan matatok a táskámban egy apró tárgy után
– teljes eredménytelenséggel.
Isten ott van
az erőlködésben, mikor egyszerre akarom elvinni
az összehajtott ruháimat, a teámat és a táskámat,
hogy megússzak egy újabb lépcsőzést.
Isten ott van
az első ősz hajszálban,
a nem túl látványosan, de azért már
észrevehetően megereszkedő tokában,
a has tájékán lévő fölösleges zsírpárnában,
amit kényszeresen igyekszem eltakarni,
és a derékfájás egyre állandóbb jelenlétében.
Isten ott van
az akarat és a tett között húzódó,
hol papírvékony, hol kínai nagy fal méretű
gátlásban.
Isten ott van
a szakításban és a maga után hagyott hegben,
ami sosem forr be teljesen.
Isten ott van
a szeretkezésben,
amiben a felek csak muszájból vesznek részt.
Isten ott van
a humortalan emberben,
a kritikában és a visszautasításban,
és mikor valamit lehetetlennek tartunk.
Isten ott van,
mikor azért hibáztunk,
mert nagyon arra figyeltünk,
hogy ne hibázzunk.
Isten ott van
a gyerekkorom óta jelenlévő általános érzésben,
hogy a legfontosabb dolgokból mindig kimaradok.
Isten ott van
az önvádban és a kishitű gondolatban,
hogy engem nem lehet szeretni.
Isten ott van
a hitetlenségben,
ami hívő voltom ellenére
napjaimat sokszor jobban meghatározza,
mint a hit.
Isten ott van
az unalmas feladatokban
és a kapkodásban,
hogy minél hamarabb letudjam őket.
Isten ott van,
mikor nem találom az egyensúlyt
a másoknak való megfelelés
és önmagam szabad felvállalása között.
Isten ott van
az emberi szabadság szükségtelen mértékű korlátozásában
és a kétszínű politikusok beszédeiben,
akik szerint ez értünk van.
Isten ott van
a gyermekben,
aki már megtanult hazudni.
Isten ott van a nagyítóval
megpirított bogár szenvedésében.
Isten ott van
a rémálomból felébredő rettegésében,
és azokban az égi elhívásokban,
amikre rendre nem hallgatunk.

Isten mindenhol és mindenben ott van.

Gődény Jonatán

Kép forrása

Szólj hozzá!

A dzogcsen lényege

2020. május 19. 12:35 - Hegyek Vándora

259-2596682_3264x1952-blue-sky-wallpapers-hd-data-id-167407.jpg

A dzogcsenben a végső állapotot két fő elnevezéssel illetik: teresség és tudatosság. A végső állapot olyan, mint a határtalan tér és a végtelen tudatosság. A végső állapotban a határtalan teresség végtelenül tudatában van önnön határtalan terességének. Noha két, egymástól eltérő aspektusra rámutató megnevezést alkalmaznak, a tanítás szerint ez a kettő elválaszthatatlanul egy. Mint a felhőtlen nappali égbolt, melynek végeláthatatlan terét maradéktalanul betölti a nappali világosság. Kettőként beszélnek róluk, de valójában az ég üres tere és világossága elválaszthatatlan, akár a tűz fénye és melege. A végső állapot égszerű és üres, mert túl van minden korláton vagy meghatározhatóságon, és fényteli, mert hiánytalanul érti ezt a minden meghatározhatóságon túli valóságot.

A tanítás azt is mondja, mindez itt és most eleve jelen van. Ám amikor elhangzik, „mindez itt és most eleve jelen van”, nem úgy értendő, hogy ez egy adottság, sokkal inkább úgy, hogy egy módszer. A teresség és a tudatosság elválaszthatatlan egysége a nem-törekvés módszere révén tárulhat fel. A nem-megvalósítás, a nem-kiharcolás, a nem-felépítés, a nem-elérés módszere révén. Könnyűnek tűnhet, de aki ismeri az örökmozgó elme folyvást tévutakra csaló, bennünk újabb és újabb célok és vágyak csíráit elültető ügyködéseit, tudhatja, hogy a nem-törekvés nem egyszerű feladat. A nem-törekvés nem tétlenség, hanem egyfajta nyitottság kimunkálása arra, ami igazán és eleve van. Bármennyire is ismerjük a szimbólumokat és a végső állapotra mutató fő fogalmakat, ezek a figyelmünket legfeljebb helyes irányba fordíthatják: hogy mindez jelenvalóvá is váljon, már egy olyan aktus szükséges, amely lemond a fogalmi voltából adódóan szükségképpen téves képzetek eléréséről, és megnyitja magát arra, ami valóban van.

Ha az ember már gyakorlottá vált a végtelen égszerűségben való élénk és tudatos jelenlét gyakorlatában (trekcsö), ha fényteli tudata a fenséges, rettenetet kiváltóan mérhetetlen térrel összeolvadt, egy következő fázisban megfigyelheti, miképp bontakozik ki a valóság (tögál). A (nem-)megvalósító számára lehetővé válik a spontán tudati teremtés folyamatának megtapasztalása. Nem csupán elméleti szinten értheti meg a világ illúziótermészetét, varázslatszerűségét, tudati voltát, hanem a tényleges átélés szintjén is. Látni fogja, miképp bontakoznak ki a jelenségek, és az is egyértelművé válik a számára, hogy az egész világ megléte is egy ilyen folyamat eredménye. Ekkor a saját természetét illetően végtelenül tudatossá váló tér, az önnön határtalan terességét felismerő tudatosság spontán kiáradásáról, majd feloldódásáról beszélhetünk.

A hagyomány egyik alapgyakorlata, a nappali égbolt szemlélése (háttal a napnak) egyfelől szimbólum. A gyakorló az égboltra tekintve gondolati síkon is fogalmat alkothat a tudat elválaszthatatlan tér- és világosságtermészetéről. De ennél többről is szó van. A teljes látóteret betöltő makulátlan égbolt szemlélése segít abban, hogy a tudat számára közvetlenül feltáruljon önnön határtalan térszerűsége, illetve az, hogy mi a tudat igazi „hordozója”: nem a fizikai test, hanem a látás által megidézett és a gyakorlat által jelenvalóvá tett tér. A gyakorlat még ennél is többet hordoz magában. Egy következő lépésben, miután a tudat az ég szemlélése által tértestét magára öltötte, ebben az állapotban, a határtalan öntudatosság eme állapotában, az üres térben megindul a fényjelenségek kibontakozása. A kezdetben cikázó fényszikrákként és áttetsző amorf alakzatokként megnyilvánuló jelenségek mandalák és buddhabirodalmak kibontakozásában végződnek. Mindez az üres világosság vagy világos üresség egységén belül valósul meg, és része az abszolút valóságnak. A dzogcsenben a megnyilvánulás is a teljességhez tartozik, sőt, maga a beteljesülés. Ez a spontán teremtői megnyilvánulás az öntökéletesség jele és igazolója.

A megvalósítás legvégső foka, amikor a halál pillanatában a test teljes egészében eltűnik, feloldódik. A feloldódás annak a jele, hogy a mester még saját hús-vér testét is képes volt teljesen eme önkéntelen tudati teremtés eredményeként tapasztalni. Az eltűnés a teljes szabadság megvalósulását bizonyítja. A testérzet minden akadálya, átláthatatlansága, tömörsége, makacssága megszűnik. A test az öntökéletességen belül kibontakozó teremtői pulzálás részévé válik, a jelenségek tudatban tapasztalt feloldódásával együtt kezd mozogni. Az illető ekkor már nem meghal, sokkal inkább az elemek lényét és lényegét nem érintő mágikus feloldódását tapasztalja. A földi élet iránti ragaszkodás hiányában nincs jelen többé az evilág és a túlvilág, a bensőleg tapasztalt és a közönségesen külsőként felfogott világ kettőségének gondolata, csak az isteni állapot és az isteni teremtőiség átélése, ami átöleli, felkarolja és átformálja még a legdurvább fizikai valóságot is.

Gődény Jonatán

1 komment

A törekvés imája

2020. március 17. 09:12 - Hegyek Vándora

tonpa-sherab.jpg

Szelídüljenek meg a démonhadak!
Ürüljön ki a pokollakók, éhes szellemek és állatok három alsó létbirodalma!
Növekedjen és terjedjen az eredendő igazság (jungdrung bön)!
Az érző lények, kik az egész világot betöltik,
Tisztuljanak meg bűneiktől és zavarodottságaiktól!
Felhalmozott erényeik növekedjenek!
Segítőinket kísérje nagy szerencse!
Jusson el fülünkhöz a reánk váró iránymutatás!
Törekvésünk minden imája teljesedjék be!
A három korszak és a tíz irány buddhái,
Mi magunk és az érző lények megszámlálhatatlan sokasága
Váljon eggyé a nem-kettős valóságban!
Tanítónk könyörületének jóvoltából
Érjük el a tökéletességet!
Az istenek törekvés-imái legyenek hatékonyak!
Terjeszkedjen a bön tanítása!
Ragyogjon fel az érző lények boldogsága!
Apadjon ki a bűnök és erénytelenségek árja!
Ernyedjenek el a démonok átkai!
A szamszára összes érző lénye mentesüljön
A szenvedés és a boldogtalanság béklyóitól,
És érje el a felülmúlhatatlan beteljesedést!

Tibetiből angolra fordította: John Myrdhin Reynolds

Magyar fordítás: Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Tudom, hogy vagy...

2019. november 25. 16:40 - Hegyek Vándora

Tudom, hogy vagy,
Hisz hiányzol.
De élők közt nem lellek sosem.
Elmentél már,
Vagy csak születni készülsz?
Minden szívdobbanás mást üzen.

Nélküled másoktól koldulok:
Szerelmet.
Mint kaszttalan tévelygek közöttük,
Fürkészve hasztalan idegen lelkük óhaját,
S halmozok árulást árulásra,
Ha félve remélt tekintetük
Áldást vagy pusztító ítéletet ígérő sugarában
Nem te nézel vissza rám.

Tudom, hogy vagy,
Hisz mikor röpke álmaimon
Derengve áthaladsz,
S fénylőbb látomások vékony fátylán át
Illanó csókot adsz,
Közelséged szinte több mint emlék.
De itt, e földön,
Ha szerelmed nem hallatod,
Szívem gyönge gyermek,
S magány hideg ölében verdesi
Tollatlan szárnyait.

Gődény Jonatán

tumblr_n7km2yueq81qcmy8fo1_400.gif

Szólj hozzá!

Felismerés

2019. szeptember 03. 10:56 - Hegyek Vándora

Olykor, ha szívemen a heg megreped,
Mint visszhangtalan sziklák közt:
Kiáltok!
S te, ki barátod megbántani nem mered,
De igazát se látod,
Zavart csöndeddel ezt kérdezed:
Miért felénk?
S én őrjítő szégyenemben ismét azt találom,
Valóbb vigasznak az tűnt megint,
Mit elűzni készülök:
Az álom.

Gődény Jonatán

alom.jpg

Szólj hozzá!

Ha elmegyek

2019. augusztus 27. 15:12 - Hegyek Vándora

Ha elmegyek,
S emberruhám lehuppan a földre,
Porba hull-e a bűn is?
Kő zúzza-e apró rigolyáim,
S az üresség tüze
Felemészti-e tunyaságom?
Mennydörgő hangján a halál,
Ha rám ijeszt,
S testem vissza, a földbe parancsolja,
Elűzi-e azt is, ki fülembe folyton azt súgja:
„Nem mered!”
Utolsó szavammal elillan-e
Elhervadt döntéseim örök társa,
A szégyen?
Ha szívem kihűl,
S lelkem elhagyja ajkamat,
Eltörik-e magány bilincse,
S az otthontalan érzést,
Mi e földre s lakóira nézve egyre csak feldereng,
Mi jó és rossz napom egyaránt átitatja,
Elsodorja-e, szintúgy, a Nagy Sötét?
Kitisztul-e barátok és szeretők távoli, tompa hangja;
S a bölcs szó értelme, mit mindig késve,
Mintegy víz alól hallva észlelek,
Feltárul-e azonnal, teljesen,
Ha mint személy, már nem leszek?
A gyengeségnek, mit akár egy egyszerű gondolat is
Oly kövérre, sűrűre dagaszt,
Lesz-e mersze odalépni,
Hová a Nagy Pusztító vezet?
Lesz-e ott szem, mi látja a Teljest,
Ha önhitt rabszemem fénye végleg elégett,
S nem szúrja már az érzők szívét
Szilánkos szempontok sokasága.
Ha elmegyek,
S gátlásom rácsa elolvad,
S meghal bennem a félő,
Rám köszönt-e,
Minek most csupán vélem magam:
Az élő?

Gődény Jonatán

lonely-man-walking-into-a-foggy-field_hchsjbije_thumbnail-full02.png

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása