Tudom, hogy vagy,
Hisz hiányzol.
De élők közt nem lellek sosem.
Elmentél már,
Vagy csak születni készülsz?
Minden szívdobbanás mást üzen.
Nélküled másoktól koldulok:
Szerelmet.
Mint kaszttalan tévelygek közöttük,
Fürkészve hasztalan idegen lelkük óhaját,
S halmozok árulást árulásra,
Ha félve remélt tekintetük
Áldást vagy pusztító ítéletet ígérő sugarában
Nem te nézel vissza rám.
Tudom, hogy vagy,
Hisz mikor röpke álmaimon
Derengve áthaladsz,
S fénylőbb látomások vékony fátylán át
Illanó csókot adsz,
Közelséged szinte több mint emlék.
De itt, e földön,
Ha szerelmed nem hallatod,
Szívem gyönge gyermek,
S magány hideg ölében verdesi
Tollatlan szárnyait.
