Saskeselyűcsúcs

Életet keresni az élettől egyre távolabb

2021. február 19. 19:30 - Hegyek Vándora

A Perseverance marsjáró sikeres landolásának margójára

25449_08_powereddescent-1200.jpg

Felkelt, ez az a nap, ma landol, július 30-a óta várt erre a pillanatra, igen, ma, már csak tizenegy óra negyvenhárom perc, és megtörténik, leszáll a Marsra, méghozzá teljesen magától, nem kell távirányítani sem, önmagát landoltatja a NASA e csodás masinája, Perseverance a neve, mit is jelent a szó?, utánanézett már korábban, megvan, „kitartás”, „álhatatosság” – milyen könnyű lenne új szavakat tanulni, gondolta, ha mind valahogy az űrutazáshoz lenne köthető –, szóval landolni fog, egészen pontosan hét perccel hamarabb, mint hogy az tudomásunkra fog jutni ezen a jeles eseménytől 470 millió kilométeres távolságra lévő unalmas sárgolyón, és végre tényleg fény derülhet a kérdésre, a nagy kérdésre, hogy van-e... a gondolatot a vekker, amit ébredésével kivételesen beelőzött, egy pillanatra félbeszakította, szóval, hogy

van-e élet vagy az életnek legalább halvány jele a vörös bolygón, az égitesten, amit a babonás időkben a nagy hadisten földjének tekintettek,

így még soha, ilyen dolgokkal felszerelve, mint a talajvizsgáló, meg a landolóejtőernyő, meg az automata leszálló rendszer, minden benne van, ami az élet és a felszín és a légkör felfedezéséhez kell, pedig az egész marsjáró akkora, mint egy egytonnás terepjáró, és most rajta a világ szeme, és rajta az ő szeme, a buszra szállva, az emberek mellett elhaladva is csak erre az egy dologra irányult a figyelme, a Mars felszínéhez egyre közeledő titokzatos robotra, a hatalmasságával minden halandó lelket zavarba ejtő Szent István Bazilika mellett elsétálva is csak egy dologban reménykedett, hogy uram isten, csak ne történjen semmi a leszálláskor, de nem, nyugtatta meg magát egyből, az nem lehet,

neki látnia kell,

25350.jpg

méghozzá az elsők közt kell látnia a Jezero-kráterről készült felvételeket, az ebbe torkolló egykori, ősi folyó kanyarulatait, a vörösben pompázó tájat, kietlen hegyeivel és völgyeivel, és közben a fejében már csak az 1300 fokosra izzó hőpajzsot és a landolás utolsó és legizgalmasabb pillanatait látta, amikor beleütközött egy szerzetesbe, és ahogy beleütközött, hirtelen odaszólt neki az öreg, hogy

„ne csak kint keresd, hanem bent is”,

de amikor visszakérdezett volna, hogy mégis miről beszél, addigra a csuhás már rég köddé vált, és akkor ott, egy villanásnyira, tényleg nem volt az több egy villanásnál, eszébe jutott, hogy mennyi mindent nem látott ezen a bolygón sem még, hogy mennyi táj van, amit nem látott vagy csak fotókról, videókból ismer, a Grand Canyont, ami például egészen hasonlít egy marsbéli tájra, de az igazat megvallva még olyan messze se járt, mint a Badacsony, hogy a szemközti Bazilikát, ezt a marsi léptékben mérve nem túl nagy, de emberi szemmel mégiscsak impozáns épületet ne is említse,

az életet, a földi életet, a fákban, folyókban, állatokban, emberekben áramló, lüktető, szikrázó életet meg pláne ne,

de a villanás csak eddig tartott, eddig, és nem tovább, feltápászkodott a hideg macskakőről, és megint elindult, nem úgy, mintha mi sem történt volna, hanem inkább úgy, mint akinek fogalma sincs, hova tegye ezt a villanást, ezt az ismerősen ismeretlen rádöbbenést, szóval elindult, a szívébe egyre inkább visszatérő lelkesedéssel, és újra nekikezdett, hogy mindjárt itt az évtized legnagyobb eseménye, ennél már csak az lesz nagyobb szenzáció, ha embert küldünk oda, vagy dehogy!, az, ha találunk ott valamit vagy még inkább, valakit, már csak tíz óra harmincöt perc, és megtörténik…

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Isten ott van

2020. december 20. 11:14 - Hegyek Vándora

131388552_241463740699428_2225437932919231313_o.jpg

Isten ott van
a mindig rosszkor rázendítő
szomszéd kutya ugatásában.
Isten ott van
a szekrény lábával frontálisan ütköző
kislábujj fájdalmában.
Isten ott van
a leejtett pohár
szétszóródó szilánkjaiban,
és a bosszúságban,
hogy lett eggyel több teendőnk.
Isten ott van
a viszonylag új cipőfűzőben,
aminek nem szabadott volna még elszakadnia.
Isten ott van
a magban,
amire meggyespiteevés közben harapunk rá.
Isten ott van
a nyugtalanságban, mikor megállapítom:
ma semmi hasznosat nem csináltam.
Isten ott van
a gondolatban,
hogy Isten nincs velem.
Isten ott van,
mikor egy szép emlék kapcsán rádöbbenek:
nem jön vissza többé,
vagy mikor a múlt egy kellemetlen eseményét
akarom megváltoztatni.
Isten ott van
a kialvatlan ember
nehezen nyíló szemhéjában.
Isten ott van,
mikor egy csípős, szürke,
meghittséget nyomokban sem tartalmazó reggelen
iskolába kell menni.
Isten ott van
a vizsga előtti szorongásban,
a kamerák vagy nagyobb közönség előtt
tartott beszéd esetlenségében
és a jegy nélkül buszozó utas aggodalmában.
Isten ott van
a gerincbe szúrt tű tompa fájdalmában
és az elszakadt térdszalagot fedő húst felhasító szikében.
Isten ott van
a megromlott kenyérben,
amit érintetlenül dobok a szemétbe.
Isten ott van,
mikor egy váratlan szörnyűség történik,
és nem tudom megőrizni a nyugalmamat.
Isten ott van,
mikor az odanézés fáradságát megspórolva,
zaklatottan matatok a táskámban egy apró tárgy után
– teljes eredménytelenséggel.
Isten ott van
az erőlködésben, mikor egyszerre akarom elvinni
az összehajtott ruháimat, a teámat és a táskámat,
hogy megússzak egy újabb lépcsőzést.
Isten ott van
az első ősz hajszálban,
a nem túl látványosan, de azért már
észrevehetően megereszkedő tokában,
a has tájékán lévő fölösleges zsírpárnában,
amit kényszeresen igyekszem eltakarni,
és a derékfájás egyre állandóbb jelenlétében.
Isten ott van
az akarat és a tett között húzódó,
hol papírvékony, hol kínai nagy fal méretű
gátlásban.
Isten ott van
a szakításban és a maga után hagyott hegben,
ami sosem forr be teljesen.
Isten ott van
a szeretkezésben,
amiben a felek csak muszájból vesznek részt.
Isten ott van
a humortalan emberben,
a kritikában és a visszautasításban,
és mikor valamit lehetetlennek tartunk.
Isten ott van,
mikor azért hibáztunk,
mert nagyon arra figyeltünk,
hogy ne hibázzunk.
Isten ott van
a gyerekkorom óta jelenlévő általános érzésben,
hogy a legfontosabb dolgokból mindig kimaradok.
Isten ott van
az önvádban és a kishitű gondolatban,
hogy engem nem lehet szeretni.
Isten ott van
a hitetlenségben,
ami hívő voltom ellenére
napjaimat sokszor jobban meghatározza,
mint a hit.
Isten ott van
az unalmas feladatokban
és a kapkodásban,
hogy minél hamarabb letudjam őket.
Isten ott van,
mikor nem találom az egyensúlyt
a másoknak való megfelelés
és önmagam szabad felvállalása között.
Isten ott van
az emberi szabadság szükségtelen mértékű korlátozásában
és a kétszínű politikusok beszédeiben,
akik szerint ez értünk van.
Isten ott van
a gyermekben,
aki már megtanult hazudni.
Isten ott van a nagyítóval
megpirított bogár szenvedésében.
Isten ott van
a rémálomból felébredő rettegésében,
és azokban az égi elhívásokban,
amikre rendre nem hallgatunk.

Isten mindenhol és mindenben ott van.

Gődény Jonatán

Kép forrása

Szólj hozzá!

A dzogcsen lényege

2020. május 19. 12:35 - Hegyek Vándora

259-2596682_3264x1952-blue-sky-wallpapers-hd-data-id-167407.jpg

A dzogcsenben a végső állapotot két fő elnevezéssel illetik: teresség és tudatosság. A végső állapot olyan, mint a határtalan tér és a végtelen tudatosság. A végső állapotban a határtalan teresség végtelenül tudatában van önnön határtalan terességének. Noha két, egymástól eltérő aspektusra rámutató megnevezést alkalmaznak, a tanítás szerint ez a kettő elválaszthatatlanul egy. Mint a felhőtlen nappali égbolt, melynek végeláthatatlan terét maradéktalanul betölti a nappali világosság. Kettőként beszélnek róluk, de valójában az ég üres tere és világossága elválaszthatatlan, akár a tűz fénye és melege. A végső állapot égszerű és üres, mert túl van minden korláton vagy meghatározhatóságon, és fényteli, mert hiánytalanul érti ezt a minden meghatározhatóságon túli valóságot.

A tanítás azt is mondja, mindez itt és most eleve jelen van. Ám amikor elhangzik, „mindez itt és most eleve jelen van”, nem úgy értendő, hogy ez egy adottság, sokkal inkább úgy, hogy egy módszer. A teresség és a tudatosság elválaszthatatlan egysége a nem-törekvés módszere révén tárulhat fel. A nem-megvalósítás, a nem-kiharcolás, a nem-felépítés, a nem-elérés módszere révén. Könnyűnek tűnhet, de aki ismeri az örökmozgó elme folyvást tévutakra csaló, bennünk újabb és újabb célok és vágyak csíráit elültető ügyködéseit, tudhatja, hogy a nem-törekvés nem egyszerű feladat. A nem-törekvés nem tétlenség, hanem egyfajta nyitottság kimunkálása arra, ami igazán és eleve van. Bármennyire is ismerjük a szimbólumokat és a végső állapotra mutató fő fogalmakat, ezek a figyelmünket legfeljebb helyes irányba fordíthatják: hogy mindez jelenvalóvá is váljon, már egy olyan aktus szükséges, amely lemond a fogalmi voltából adódóan szükségképpen téves képzetek eléréséről, és megnyitja magát arra, ami valóban van.

Ha az ember már gyakorlottá vált a végtelen égszerűségben való élénk és tudatos jelenlét gyakorlatában (trekcsö), ha fényteli tudata a fenséges, rettenetet kiváltóan mérhetetlen térrel összeolvadt, egy következő fázisban megfigyelheti, miképp bontakozik ki a valóság (tögál). A (nem-)megvalósító számára lehetővé válik a spontán tudati teremtés folyamatának megtapasztalása. Nem csupán elméleti szinten értheti meg a világ illúziótermészetét, varázslatszerűségét, tudati voltát, hanem a tényleges átélés szintjén is. Látni fogja, miképp bontakoznak ki a jelenségek, és az is egyértelművé válik a számára, hogy az egész világ megléte is egy ilyen folyamat eredménye. Ekkor a saját természetét illetően végtelenül tudatossá váló tér, az önnön határtalan terességét felismerő tudatosság spontán kiáradásáról, majd feloldódásáról beszélhetünk.

A hagyomány egyik alapgyakorlata, a nappali égbolt szemlélése (háttal a napnak) egyfelől szimbólum. A gyakorló az égboltra tekintve gondolati síkon is fogalmat alkothat a tudat elválaszthatatlan tér- és világosságtermészetéről. De ennél többről is szó van. A teljes látóteret betöltő makulátlan égbolt szemlélése segít abban, hogy a tudat számára közvetlenül feltáruljon önnön határtalan térszerűsége, illetve az, hogy mi a tudat igazi „hordozója”: nem a fizikai test, hanem a látás által megidézett és a gyakorlat által jelenvalóvá tett tér. A gyakorlat még ennél is többet hordoz magában. Egy következő lépésben, miután a tudat az ég szemlélése által tértestét magára öltötte, ebben az állapotban, a határtalan öntudatosság eme állapotában, az üres térben megindul a fényjelenségek kibontakozása. A kezdetben cikázó fényszikrákként és áttetsző amorf alakzatokként megnyilvánuló jelenségek mandalák és buddhabirodalmak kibontakozásában végződnek. Mindez az üres világosság vagy világos üresség egységén belül valósul meg, és része az abszolút valóságnak. A dzogcsenben a megnyilvánulás is a teljességhez tartozik, sőt, maga a beteljesülés. Ez a spontán teremtői megnyilvánulás az öntökéletesség jele és igazolója.

A megvalósítás legvégső foka, amikor a halál pillanatában a test teljes egészében eltűnik, feloldódik. A feloldódás annak a jele, hogy a mester még saját hús-vér testét is képes volt teljesen eme önkéntelen tudati teremtés eredményeként tapasztalni. Az eltűnés a teljes szabadság megvalósulását bizonyítja. A testérzet minden akadálya, átláthatatlansága, tömörsége, makacssága megszűnik. A test az öntökéletességen belül kibontakozó teremtői pulzálás részévé válik, a jelenségek tudatban tapasztalt feloldódásával együtt kezd mozogni. Az illető ekkor már nem meghal, sokkal inkább az elemek lényét és lényegét nem érintő mágikus feloldódását tapasztalja. A földi élet iránti ragaszkodás hiányában nincs jelen többé az evilág és a túlvilág, a bensőleg tapasztalt és a közönségesen külsőként felfogott világ kettőségének gondolata, csak az isteni állapot és az isteni teremtőiség átélése, ami átöleli, felkarolja és átformálja még a legdurvább fizikai valóságot is.

Gődény Jonatán

1 komment

A törekvés imája

2020. március 17. 09:12 - Hegyek Vándora

tonpa-sherab.jpg

Szelídüljenek meg a démonhadak!
Ürüljön ki a pokollakók, éhes szellemek és állatok három alsó létbirodalma!
Növekedjen és terjedjen az eredendő igazság (jungdrung bön)!
Az érző lények, kik az egész világot betöltik,
Tisztuljanak meg bűneiktől és zavarodottságaiktól!
Felhalmozott erényeik növekedjenek!
Segítőinket kísérje nagy szerencse!
Jusson el fülünkhöz a reánk váró iránymutatás!
Törekvésünk minden imája teljesedjék be!
A három korszak és a tíz irány buddhái,
Mi magunk és az érző lények megszámlálhatatlan sokasága
Váljon eggyé a nem-kettős valóságban!
Tanítónk könyörületének jóvoltából
Érjük el a tökéletességet!
Az istenek törekvés-imái legyenek hatékonyak!
Terjeszkedjen a bön tanítása!
Ragyogjon fel az érző lények boldogsága!
Apadjon ki a bűnök és erénytelenségek árja!
Ernyedjenek el a démonok átkai!
A szamszára összes érző lénye mentesüljön
A szenvedés és a boldogtalanság béklyóitól,
És érje el a felülmúlhatatlan beteljesedést!

Tibetiből angolra fordította: John Myrdhin Reynolds

Magyar fordítás: Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Tudom, hogy vagy...

2019. november 25. 16:40 - Hegyek Vándora

Tudom, hogy vagy,
Hisz hiányzol.
De élők közt nem lellek sosem.
Elmentél már,
Vagy csak születni készülsz?
Minden szívdobbanás mást üzen.

Nélküled másoktól koldulok:
Szerelmet.
Mint kaszttalan tévelygek közöttük,
Fürkészve hasztalan idegen lelkük óhaját,
S halmozok árulást árulásra,
Ha félve remélt tekintetük
Áldást vagy pusztító ítéletet ígérő sugarában
Nem te nézel vissza rám.

Tudom, hogy vagy,
Hisz mikor röpke álmaimon
Derengve áthaladsz,
S fénylőbb látomások vékony fátylán át
Illanó csókot adsz,
Közelséged szinte több mint emlék.
De itt, e földön,
Ha szerelmed nem hallatod,
Szívem gyönge gyermek,
S magány hideg ölében verdesi
Tollatlan szárnyait.

Gődény Jonatán

tumblr_n7km2yueq81qcmy8fo1_400.gif

Szólj hozzá!

Felismerés

2019. szeptember 03. 10:56 - Hegyek Vándora

Olykor, ha szívemen a heg megreped,
Mint visszhangtalan sziklák közt:
Kiáltok!
S te, ki barátod megbántani nem mered,
De igazát se látod,
Zavart csöndeddel ezt kérdezed:
Miért felénk?
S én őrjítő szégyenemben ismét azt találom,
Valóbb vigasznak az tűnt megint,
Mit elűzni készülök:
Az álom.

Gődény Jonatán

alom.jpg

Szólj hozzá!

Ha elmegyek

2019. augusztus 27. 15:12 - Hegyek Vándora

Ha elmegyek,
S emberruhám lehuppan a földre,
Porba hull-e a bűn is?
Kő zúzza-e apró rigolyáim,
S az üresség tüze
Felemészti-e tunyaságom?
Mennydörgő hangján a halál,
Ha rám ijeszt,
S testem vissza, a földbe parancsolja,
Elűzi-e azt is, ki fülembe folyton azt súgja:
„Nem mered!”
Utolsó szavammal elillan-e
Elhervadt döntéseim örök társa,
A szégyen?
Ha szívem kihűl,
S lelkem elhagyja ajkamat,
Eltörik-e magány bilincse,
S az otthontalan érzést,
Mi e földre s lakóira nézve egyre csak feldereng,
Mi jó és rossz napom egyaránt átitatja,
Elsodorja-e, szintúgy, a Nagy Sötét?
Kitisztul-e barátok és szeretők távoli, tompa hangja;
S a bölcs szó értelme, mit mindig késve,
Mintegy víz alól hallva észlelek,
Feltárul-e azonnal, teljesen,
Ha mint személy, már nem leszek?
A gyengeségnek, mit akár egy egyszerű gondolat is
Oly kövérre, sűrűre dagaszt,
Lesz-e mersze odalépni,
Hová a Nagy Pusztító vezet?
Lesz-e ott szem, mi látja a Teljest,
Ha önhitt rabszemem fénye végleg elégett,
S nem szúrja már az érzők szívét
Szilánkos szempontok sokasága.
Ha elmegyek,
S gátlásom rácsa elolvad,
S meghal bennem a félő,
Rám köszönt-e,
Minek most csupán vélem magam:
Az élő?

Gődény Jonatán

lonely-man-walking-into-a-foggy-field_hchsjbije_thumbnail-full02.png

Szólj hozzá!

Nem kívánatos

2019. augusztus 20. 16:17 - Hegyek Vándora

Örömbe mártott szívem
Ujjongva repül felétek,
Vége... végre... a kínnak,
S a magány szülte éjnek.
Egyek vagyunk… igaz?
Csak tudnám,
Szemetek miért csillog oly tompán,
Ha itt vagyok.
Bár érteném, miért illan el a kedv oly hirtelen,
S bizalomnak miért csak kihűlt emléke köszön rám,
Ha megjövök.
Miért cseng sértésként fületekben
A baráti szó,
S hogy lehet, hogy nyíltan
Csöndetek közli csak:
„Nem közénk való”.
Egyek vagyunk…
Lábunk egy utat tapos,
S, óh, ha tudnátok,
Senki másra nem gondolok
Ennyi szeretettel.
Mégis, ily elhagyottnak
Nem láttam magam sosem.
Sokszor már szólni sem merek,
S inkább a távolból képzelem magam
Nevető barátok panteonjába,
Mint közelről, ismerős idegenek körébe,
Kik, ha nyílnak is,
Csak félig, félve.
Kő alatt kuporgó bogár is
Nagyobb figyelmet remélhet,
Mint a ti hideg, nyirkos, gyámoltalan gondosságotok erőtlen áhítója.
Ha megtűrtök is, csak tört szívekkel,
S ha hiányom hallatja is csöndjét,
E távolról megidézett kísértet
Mégiscsak kedvesebb jelenség,
Mint a száműzött maga.
Nem vagytok rosszak,
Én se jó,
De kérges szívetek nem érti, nem keresi,
Hogyan kell befogadni,
Miként azt sem,
Hogy közös ösvények ölében,
Hol, ti úgy, mint én,
Isten értelmét vadásszuk:
Miért lelünk folyvást ellentétre.
S az üdv kincseinek kutatása,
Mely számunkra minden áldozatot megér,
Miért botlik el mégis az első homokbuckában,
S a kereső miért gyullad szüntelen haragra
Pont azzal szemben,
Ki vele együtt éppen hogy örök megnyugvást, békét remél
– elviekben.

Gődény Jonatán

shareiq_59a65f3b76323_1504075579_484119.jpg

Szólj hozzá!

A szempontok kétségbeejtő, egyúttal valóságfeltáró sokféleségéről

2019. augusztus 19. 13:07 - Hegyek Vándora

beautiful-buddha-wallpaper.jpg

Kérdem én, van-e személyisége egy híres színésznek, egy hollywoodi sztárnak, egy miniszterelnöknek, vagyis azoknak, akiknek az arcát majdhogynem mindenki ismeri, és akiket kis túlzással a Föld minden egyes lakója valamilyen formában és mértékben megítél, szóval van-e és egyáltalán lehet-e személyisége olyanoknak, akiknek létéről mindenki tud, akiket mindezek ellenére szinte senki sem ismer, jóllehet mindenki ismerni vél, vagy más megközelítésben, tudhatja-e magáról az, akiről mindenki mindenfélét, talán a lehető legellentétesebb dolgokat is feltételezi, hogy kicsoda valójában, meg tudja-e ítélni az, akiről ennyien ennyifélét gondolnak, minden kétséget kizáró tárgyilagossággal, miben is áll az ő egyénisége és egyedisége, hiszen aki ennyire mindenféle, az egyszersmind és leginkább semmilyen, még ha ez a semmi a közönséges rátekintésből nagyon is a valami álarcát ölti magára, ami felvet egy az iméntinél is érdekesebb kérdést, nevezetesen azt, hogy az az illető, akit meglehetősen önkényesen, többnyire öntudatlanul, egymást teljesen kioltó személyiségjegyekkel ruháznak fel, és akit a lehető legellentmondásosabb módon ítélnek meg, létezik-e egyáltalán a maga ténylegességében, hogy ne mondjam: magánvalóságában, merthogy e híresség, hacsak nem akarja magát egész életében abban az önhittségben ringatni, hogy ő egy megingathatatlanul szilárd lábakon álló, beteljesült és további korrekcióra nem szoruló, intakt személyiség, akkor hallgatni fog és hallgatnia kell ezekre a hangokra, amik viszont könnyen olyan képet alkothatnak róla, amire szinte rá sem ismer, és ami a saját magáról alkotott képpel roppant mód nem egyezik, és nagyon jogosan felmerülhet benne a kétely, hogy ha ennyire eltérőek az ő és a többiek személyéről alkotott állásfoglalásai, akkor most vagy ő lát valamit nagyon rosszul, vagy a többiek elméjét zavarta meg valamiféle rendkívül zavarba ejtő kozmikus illúzió, szóval felmerül az általában nem szívesen megfogalmazott, az ember fejében legtöbbször csupán félig tudatosan kavargó kínos kérdés, hogy tulajdonképpen, kiről is beszélnek ezek mind, és hogy van-e neki bármi köze azokhoz a hajmeresztő megállapításokhoz, amiket mások mondanak róla, és ha történetesen van, akkor viszont van-e neki bármi köze ahhoz a személyhez, akivel a maga képlékenysége, homályosan körülhatárolt volta ellenére mindeddig a legszorosabb azonosságban tudta magát, mely kérdés súlyát mi magunk, akik nem vagyunk se hírességek, se miniszterelnökök, is érezhetjük a bőrünkön, amikor a rólunk alkotott, nem hozzánk intézett, de a természet rejtélyes törvényszerűségei folytán hozzánk rendre visszajutó véleményekkel szembesülünk, amik épp annyira tűnnek igaznak, mint amennyire döbbenetes őrültségnek, épp annyira lehetségesnek, mint amekkora képtelenségnek, és hát öntudatlan papucsállatka legyen a talpán, aki nem teszi fel ilyenkor a szükségszerű és már-már metafizikai magaslatokat súroló kérdést, hogy tulajdonképpen „ki vagyok én?”, arról nem is szólva, hogy kik azok a többiek, akiknek lényegét talán épp annyira nem látjuk, mint a saját magunkét, és akik a kíméletlenül rájuk zúduló töredékes meglátások sokaságának – köztük a miénknek – ugyancsak áldozatai, szóval kimondhatjuk-e, hogy ezek az emberek in concreto nem léteznek, vagy, hogy csavarjak egyet a dolgon, épp attól nem léteznek, hogy valamiféle létezőiséggel, magas- vagy alacsonyrendű, megnyerő vagy visszataszító minőségekkel ruházzuk fel őket, és hogy nem ártunk-e nekik és bántjuk őket, nem tagadjuk-e meg és teszünk erőszakot eredeti természetükön öntudatlanul azzal, ha egy megmásíthatatlan ténylegességgel ruházzuk fel őket, ha semmilyenségük ellenére minden áron a valamilyenség csapdáiba és tömlöceibe tereljük őket, sőt, mindezek tetejébe, nem ártunk-e saját magunknak azzal, hogy a dolgokat csak dolgoknak tudjuk látni, s hogy a semmit folyvást ilyenséggel és olyansággal felruházva konstans önbecsapásban részesítjük magunkat, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne olykor érdekes és fontos és szükséges meglátásainknak hangot adni, csakhogy ezek mindig magukon fogják hordozni a tökéletlenség és a részrehajlás és a megosztottság szarvashibáit, de kérdem én, rátalálhatunk-e önmagunkra ezekben az objektivitásuk ellenére is rendkívül elfogult jellemzésekben és minősítésekben, fellelhetjük-e a magunk vélt vagy valós jóságaiban és rosszaságaiban, akik igazán vagyunk, és kedvére lehetünk-e vagy javára tehetünk-e mindenkinek, ha erre szegényes emberi lehetőségeink korlátain belül szeretnénk erőfeszítéseket tenni, szóval, visszatérve az eredeti kérdésemhez van-e vagy lehet-e ezeknek a közszereplőknek személyisége, sőt, lehet-e a te ármánykodásoktól, pletykáktól, megalapozott ítéletektől vagy megalapozatlan vélekedésektől szintén nem mentes lényednek kielégítően körülírható személyisége, létezel-e egyáltalán akként, akinek magadat gondolod, és aminek mások gondolnak, nos erre a válaszom az, hogy igazából nem is ez a fő kérdés, mert ami igazán figyelemre érdemes, az pontosan az, ami ezen a személyiségen túl van, sőt, ami az összes többi, többé vagy kevésbé tévesen bekategorizált személyiségen is túl van, és aminek fontosságára épp ezek az elsőre kétségbeejtő, paradox helyzetek irányíthatják rá a figyelmedet, már ha elég éber és tudatos vagy ahhoz, hogy ne a filmcsillagok és zenészóriások negatív semmijébe mutató örvényét kövesd, ahogy a legtöbbek, akiknek az életben előbb-utóbb szükségképpen megjelenő önismereti válságukat és a „ki vagyok én” egyre erőteljesebben lüktető kérdését illetően nem sikerült kielégítő válaszra lelniük, és akik a lét mesterének rejtélyes noszogatásai ellenére sem képesek észrevenni, hogy az ítéletek és a másokra vonatkozó önkényes gondolatok héjain és burkain és fátylain túl, őbennük ugyanaz a lényeg lapul, mint ami benned, legbelül, és ha léteznek is, ha beszélhetünk egyáltalán a létükről, úgy is mondhatnám, igazi valójukról, csakis úgy és csakis annyiban, amennyiben felismerték és amennyiben te is felismerted, hogy ez az, a mindent átható és mindenkiben közös formán túliság, amivel ők igazán azonosak.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!

Beszámoló a „hat világ gyakorlata” elnevezésű bön elvonulásról

2019. július 09. 18:16 - Hegyek Vándora

Beszámoló (Budapest, 2019.07.03–06.)

Ezen a blogon már többször beszámoltam általam látogatott szellemi elvonulásokról. A beszámolók egyik célja, hogy összegezzem a magam számára a legújabb tapasztalatokat, a másik, hogy egyre tisztább képet adjak bizonyos szellemi módszerekről és tradíciókról. Az utóbbi évek során többnyire, noha nem kizárólag, a hazai Ligmincha Intézet szervezésében megrendezett bön elvonulásokon vettem részt. A bön egy kevésbé ismert, mindazonáltal a nagy világvallásokhoz hasonló mélységekkel bíró tibeti tradíció, amit nem pusztán tanai, hanem jelenkori képviselői is igazolnak. Ezúttal egy Magyarországra először látogató tanító négy napos elvonulásán vettem részt, és örömömre egy újabb hiteles személyt ismerhettem meg, akinek köszönhetően a bön hagyomány újabb rétegei tárultak fel a számomra.

hat-vilag-01.jpg

Gese Sherab Lödro, az észak-indiai Lishu Intézet vezetője (ez az intézet kimondottan arra jött létre, hogy nyugatiak számára, hagyományos módon adjanak át tanításokat), egy kimért és komoly ember benyomását keltette. Állandó derűt és békét sugárzó jelenlétén és jól felépített tanítási módszerén túl a tanítások elmélyült értőjeként mutatkozott. Az általam korábban megismert tanítókhoz képest a filozófiai vagy metafizikai kérdéseket illetően is nagyobb nyitottságot mutatott, és a válaszait is átfogóbbnak, kielégítőbbnek, meggyőzőbbnek tartottam. Mivel tibeti nyelven beszélt, a fordítás kissé körülményes volt, hiszen a mondandóját először angolra fordították, majd azt egy újabb fordító magyarra. Úgy tapasztaltam, hogy munkatársával, a kissé bolondos természetű, de hagyománya iránt nem kevésbé elkötelezett Szangmo Jangrivel eléggé összeszokottak voltak ahhoz, hogy ez ne okozzon torzulásokat sem a tanítás átadásában, sem a geséhez intézett kérdések visszaadásában, mely utóbbiakat, úgy vettem észre, a nyelvi akadályok ellenére többnyire a lényegénél ragadott meg. (Sherab Lödro ismertette a jelenlévőkkel, hogy a tanítvány a legrosszabbul jár el, ha folyton tesztkérdéseket tesz fel a mesternek, mintegy próbára téve annak tudását, azonban annak láthatóan ő maga is nagy fontosságot tulajdonított, hogy a követő ténylegesen megértse az elhangzottak metafizikai hátterét, és ezt követően értve végezze a gyakorlatokat.)

hat-vilag-02.jpg

A hat világ gyakorlatáról korábban már írtam. 2018 szeptemberében Tenzin Wangyal is ezen a címen adott bevezetést e tantrikus gyakorlatba. Most ennek a tanításnak a bővített, egyszersmind tradicionálisabb formájával találkoztunk. Az eredetileg negyvenkilenc napig végzett, itt csupán négy napra szűkített gyakorlat célja a hat világ (pokollakók, éhes szellemek, állatok, emberek, félistenek, istenek) megtisztítása és a hat világgal összefüggő hat romboló és akadályozó érzelem (harag, ragaszkodás, tudatlanság, féltékenység, gőg, lustaság) feloldása volt. Ehhez részletes vizualizációkat végeztünk, hosszan elnyúló tisztító mantrák éneklése kíséretében, amik alaphelyzetben kissé kimerítőek és megterhelőek tudnak lenni. Az elvonulást követő jelek azonban azt mutatják, megérte a fáradságot. A gyakorlatot követően egy jó értelemben vett kiüresedettséget, békét, elnyugodottságot, negatív érzelmeken való felülemelkedettséget tapasztaltam. Egy olyan felszabadultságot, amit az ember aligha érhetne el lelki problémáinak és hibáinak racionális elemzésén keresztül. A gyakorlat még így is, hogy kevés előzetes tudással rendelkeztem róla, hatékonynak bizonyult. Az ember tényleg úgy érezte, hogy múltbéli negatív tetteinek lenyomatai valamelyest feloldódtak. Ezt a hagyomány szerint bizonyos álmok is jelzik: ha valaki az adott létbirodalommal és romboló érzelemmel összefüggő negatív álmot álmodik, azt jelenti, hogy a gyakorlatot hatékonyan végezte. (A tanítóval meg is osztottam az elvonulás során átélt egyik álmomat, aki, úgy tűnt, ezek megfelelő értelmezésében is jeleskedik.) Ehhez azonban meglátásom szerint elengedhetetlen, hogy a gyakorlatot tudatos jelenléttel, értő módon, erőltetés nélkül, megfelelő spirituális szemlélet birtokában végezzük. Csak néhány példa: a mantra nem csupán mantra, hanem mágikus formula, aminek puszta kimondásával ténylegesen át lehet alakítani a valóságot; a legfőbb istenség (Tapirica, Shenla Ökár) vizualizált képe nem csupán kép, hanem egy valóságosan jelenlévő istenség; a bennünket körülvevő társaság nem pusztán idegenek gyülekezete, hanem tényleges szellemi közösség; a mester nem csupán mester, hanem azon istenség képviselője, akitől maga a hagyomány ered; a legfőbb istenség képében való megnyilvánulásunk ténylegesen isteni képességekkel ruház fel bennünket és így tovább. A módszer hatékonyságába vetett hit nélkül és a körülményeken való túlzott fennakadással az eredményesség is kevésbé várható, de – mondani sem kell – az sem szerencsés, ha az ember materialista berögzültségeit vagy evolucionisztikus tévképzeteit nem képes hátrahagyni.

hat-vilag-03.jpg

Elképzelhető, hogy egyesek számára egy ilyesfajta gyakorlat a szellemi megvalósítás túlbonyolításának tűnhet. Ám jó tudni, e hagyományban egyszerű és bonyolult kéz a kézben járnak. A létbirodalmak, istenségek, csakrák és szent szótagok vizualizálásán, valamint a mantrák éneklésén túl a gyakorlatok hátterében végig ott húzódik az abszolút valóság jelenlétének tudata. Minden egyes vizualizáció a metafizikai ürességből indul ki, és e vizualizációt minden gyakorlat végén a tiszta tudatosság végtelen terében oldjuk fel. Fontos ezt megjegyezni, főleg azok számára, akik ilyen-olyan okokból furcsa szemmel néznek minden gyakorlatra, amik látszólag nem irányulnak közvetlenül a lényegre. A dzogcsen szemlélete, vagyis a közvetlen megvalósítás elve áthatja ezen gyakorlatokat is. A vizualizációk ürességbe való feloldásának módszere jól mutatja, hogy itt koránt sincs szó bizonyos gyakorlatokba való beleragadásról, vagy a közvetett megvalósítástól való végérvényes függésről.

hat-vilag-04.jpg

A másik fő felismerés, hogy egy viszonylag hosszabb elvonulás mennyire meg tudja erősíteni az ember adott hagyománnyal való kapcsolatát. A szó lényegi értelmében vett spirituális beavatás hatékonysága a mai világban eléggé megkérdőjelezhető. Egy olyan korban, amikor a szükséges kvalitások nélkül is szinte bárki hozzájuthat az eredetileg legtitkosabbnak számító tanításokhoz, az ember a beavatás mai érvényét illetően jogosan szkeptikusabb lesz. Azonban még ennek ellenére is tapasztalható, hogy az efféle átadások során mégiscsak bekövetkezik valamiféle beavatás, ha nem is abszolút értelemben, de valamilyen fokon mindenképp. És itt nem számít, hogy mások, akik döntően modern szemlélettel rendelkeznek, és akik a tanítást illetően kevés értést tanúsítanak, miképp élik meg mindezt. Itt az a fontos, hogy az adott személy képes-e elmélyülten viszonyulni ahhoz, amit átadtak neki. Ugyanis nemcsak a hagyomány esetleges torzulása okozhatja az átadás eredménytelenségét: a befogadó szellemi átélésétől is nagyban függ, miként ragad meg egy-egy úgynevezett beavatást. (Az azonban meglehetősen visszatetszést keltő volt számomra, hogy egyesek csak az utolsó nap végére, a rituális átadásra érkeztek meg, mintha a katolikus mise végére beeső, az ostyaosztást megelőző „körítés” iránt érdektelen instant-híveket láttam volna eltérő környezetben.)

hat-vilag-05.jpg

Úgy néz ki, megfelelő hozzáállás esetén ezen a vonalon bőven van még korunkban is lehetőség a szellemi kibontakozásra (mivel a bön sokkal kevésbé elterjedt nyugaton és a sokszor kétesen megítélhető európai tanítók körében, mint például a buddhizmus különféle irányzatai, vélhetően jobban megőrizte integritását is). Ennek fényében remélem, mihamarabb újra hallhatjuk Sherab Lödro tanításait.

Gődény Jonatán

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása